Lady Gaga kínai piacos utánzata

2011-06-26 11:30:00 mennyei

hírkép

Tizenhétszer kiáltotta Kesha a tömegbe, hogy "Budapesssszt". Rendes lány ez, persze, magyar származású, kiderítettük róla. Remélem, ő is tudja.



Óriási tömeg gyűlt össze a Kapcsolat koncertre, régi motoros szervező barátom meg is jegyezte: még tán soha nem voltak ennyien. Hiába, ma már nem(csak) Elton John a menő.

A zenészek meg a háttértáncosok haján és sminkjén már látszott, hogy nem városnézéssel töltötte a stáb a délutánt. Aztán megjött a sztár is, amerikai zászlós felsőben, vad fekete harisnyában (istenem, szegény öreganyámnak hányszor el kellett magyaráznom, hogy a fiatalok divatból hordanak lyukas termékeket,  nem azért, mert nincs pénzük).

A legdurvább a száján az UFO-zöld rúzs volt. Onnan tudom, hogy UFO-zöld, mert az öreg Toyotámnak ugyanilyen a színe, és a forgalmiban régen ez volt a "színe" rovatban. Gondolkodtam is, honnan tudják, milyen egy UFO. Aztán kicserélték később "sima zöld" elnevezésre. Mindenesetre Kesha dermesztően nézett ki. Már a látványért megérte visszaugrani Pestre Pozsonyból.

Bár nem a VIVA tévén szocializálódtam, de az első két szám magasan felülmúlta a várakozásaimat. Pörgős, jól megírt dalok. És amikor két "Budapessszt" felkiáltás között, a lánynak öltözött háttértáncos fiú előtt belekezdett abba a slágerba, aminek a címét ugyan elfelejtettem, de még én is ismertem, kezdtem belátni, hogy sztárunk egész komolyan előadja a művészetét (copyright Csinibaba).

Pihenésképpen néhány látványelemnek szánt szörnyűség is helyet kapott a show-ban. Egy lecsúszott golyójú férfi nemi szervnek öltözött emberke üldözött egy azonosíthatatlan bizarr figurát. Erre mondta feleségem, hogy sajna látszik a pénztelenség. Szerinte Kesha Lady Gaga kínai piacos utánzata. De hát szeretjük mi a kamu Nike-t meg a Louis Vittont is, ugye. Becsüljük meg Keshát, akit úgy fedeztek fel, hogy odament egy amerikai producer Los Angeles-i házához, és mielőtt elhajtották, bedobta a demo anyagát a kerítésen. Lássuk be, komolyan tudja, mit csinál. És egyre csak jobb lesz.

Amikor kedvenc kisállatának drámai történetét énekelte meg éppen, csendben elhagytam a helyszínt. Nagyon jól szórakoztam, félreértés ne essék, köszönjük a T-mobile-nak és Kesha-nak, meg a terelő rendőrnek az Andrássy sarkán. De muszáj volt lépni, mielőtt a tömeg elindul.