
Atomsújtotta japán diákok Magyarországon
2011-07-23 19:48:00 szorenyi.p
Kizuna – ez a japánok szava az emberi kapcsolatokra, baráti kötelékekre. Ezt a kifejezést választotta Hódmezővásárhely a szolidaritási akciója címéül. Július 25-én 17 japán diák érkezik Magyarországra Fukushima körzetéből. A diákokat Lázár János polgármester és Ito Tecou Japán nagykövet fogadja.
A Kizuna-projekt nem segélyakció, hanem lehetőség két nép és két kultúra találkozására. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket a Japánt ért súlyos csapás miatt, megismerni és megérteni az erőt, amellyel a veszteséget viselik, és megmutatni számukra, hogy a Föld másik oldalán is barátokra lelhetnek - mondta a fideszes polgármester.
A japán diákok két hétig maradnak a magyar városban. Magyar kísérőik lesznek, köztük olyanok, akik itthon hivatalosan vagy magánszorgalomból tanulnak japánul. A japán fiatalok kirándulnak Ópusztaszerre, de a tervek szerint ellátogatnak majd Budapestre, Esztergomba és Tihanyba is.
Szeretnék sokat tanulni a magyar szokásokról, zenéről, táncról, kultúráról, gasztronómiáról, hogy a tapasztalatokat a jövőben hasznosíthassam – írta egy 16 éves japán lány, miért szeretne Magyarországra jönni. A lánynak több rokona is meghalt a katasztrófában, szülei pedig munka nélkül maradtak. Levelében azonban arról is beszélt, hogy máskor majd ő szeretne segíteni a magyaroknak.