Fotókiállítás Pozsonyban

2011-08-02 07:53:00 V.J.

hírkép

Egész augusztusban látható a tegnap Pozsonyban megnyílt fotókiállítás, melyen a legsikeresebb szlovákiai magyar cégek mutatkoznak be.



A legismertebb hazai cégek neve egyre ismertebb Szlovákiában. OTP, Egis, Richter Gedeon, Mediacom, Glenwood. Északi szomszédunkban sokak számára ugyanolyan ismert vállalatok, mint nálunk.

Ennek bizonyítékaként Pozsony legismertebb galériájában nyílt meg augusztus elsején az a fotókiállítás, melynek célja, hogy a látogatók megismerhessék a siker receptjét. A rendezvény megnyitóján Juraj Ulicky a szervező Glenwood Kft. igazgatója mellett Magyarország Pozsonyi nagykövete is kiemelte a gazdasági kapcsolatok fontosságát.

Mint Zita Zemkova, az OTP Bank Slovakia vezérigazgatója elmondta, ma már 71 bankfiók és 5 regionális központ várja a szlovák ügyfeleket. Az idei első félévben 4 új fiók megnyitását tervezik Szlovákiában. A sikerben természetesen nagy szerepe van annak is, hogy a határ menti területeken sokan jutnak információkhoz a magyar médiából.

Az ingyenesen megtekinthető tárlaton a látogatók megismerhetik a cégek történetét, izgalmas tárgyi emlékeket és gazdag képanyagot mutatnak be a szervezők.

A tárlat szeptember 1-ig látható.