Mária Terézia visszatér?

2011-09-05 13:33:00 protic

hírkép

Könnyen meglehet, hogy visszatér Pozsonyba Mária Terézia lovas szobra.



Fadrusz János 1897-ben, a milleniumi ünnepségek idején emelt alkotását az első világháború után megalakult Csehszlovák Köztársaság első éveiben, 1921-ben rombolták le az újonnan alakult Csehszlovákia keleti frontról visszatért katonái.

A Mária Terézia-emlékmű felújításának ötletét a Pozsony szépítésével foglalkozó polgári társulás vetette fel. A szobrot nyilvános gyűjtésből, a tagdíjból, illetve szponzori ajándékból fedeznék. Carrarai márványból készülne, a költségek pár százezer eurót tennének ki. A társaság ügyvezető igazgatója, Maroš Mačuha azt mondja, hogy az új szobor a legpontosabb másolata lenne az eredetinek, amelyet Fadrusz János készített.

A Pozsonyi Városszépítő Egyesület (BOS) kezdeményezésére szeptember elején felállították a Mária Terézia szobor egyharmadra kicsinyített mását. Az alkotás, amelyet Martina Zimanová készített el, a Vajansky rakparton áll, közel ahhoz a helyhez, ahol egykoron a várost díszítette.

A műalkotás kicsinyített másának köztéri elhelyezése egyben vitaindítónak is számít. A város lakosságának, és minden érdeklődőnek ezután lehetősége lesz kifejteni véleményét arról, hogy az osztrák uralkodó és magyar királynő szobra újra visszakerüljön-e az eredeti helyére.

A gondot az jelenti, hogy Fadrusz János eredeti alkotása a mai Ľudovít Štúr téren állt, akkor még Koronázási Domb térnek hívták. A szobor leleplezéséről annak idején a New York Times is írt. Az ünnepségre Ferenc József császár is eljött.

Ma ott egy Štúr-szobor van. Az elképzelés megosztja a pozsonyiakat és a szlovákiai közvéleményt is. Sokan ellenzik, hogy a Stúr szobor Mária Terézia szobrának visszahelyezése miatt elkerüljön mostani helyéről.

A Mária Terézia-emlékmű esetleges visszahelyezéséről a Štúr térre a fővárosi képviselők döntenek. Pozsony főpolgármestere, Milan Ftáčnik nem ellenzi az ötletet, szerinte az uralkodó szobra a városhoz tartozik. Szóvivője, Ľubomír Andrassy azt mondta, hogy a szobor számára meg kell találni a megfelelő helyet.

Amennyiben a közvélemény támogatni fogja Mária Terézia szobrának újbóli felállítását, és azt az illetékes városi vezetők is jóváhagyják, akkor a Pozsonyi Városszépítő Egyesület megrendeli az alkotás eredeti nagyságban való elkészítését. Miután az eredeti tervek már elvesztek, a szobrot a régi fényképek, leírások alapján tervezik megalkotni, mégpedig az eredeti anyagból. Az elképzelések szerint ez mintegy kétévi munkába kerülne. A munkát újra Martina Zimanová végezné el. A költségeket gyűjtésből fedeznék.

P.J.