Gyermekhangok Európáért

2011-09-20 10:42:00 protic

hírkép

Szeptember 14-én Budapestről indult európai körútra a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, körútjuk utolsó állomása a pozsonyi Szent Márton-dómban lesz, ahol szeptember 23-án, pénteken 18 órától adnak hangversenyt.



A szeptember 14-23 között megvalósuló Gyermekhangok Európáért koncert-körút védnöke Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. A koncertek állomásai pedig Budapest, Győr, Mühldorf, München, Brüsszel, Passau, Bécs és Pozsony.

Budapesten a parlament impozáns épülete előtt, Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László házelnök jelenlétében, népes közönség kísérte figyelemmel a 140 székely ruhába öltözött gyermek koncertjét, amelynek során rövid klasszikus művekből, népdalfeldolgozásokból, különböző népek dalaiból énekeltek, Beethowen Örömódáját például magyarul, románul és németül is előadták. A Boldogasszony anyánk imádság mellett a Ne aggodalmaskodjál című református egyházi kánont is műsorukra tűzték.

A nyitó koncertet Kiss Antal, a HUNINEU brüsszeli iroda igazgatója, a főszervező nyitotta meg, a végén pedig Schmitt Pál köztársasági elnök mondott köszönetet és kívánt sok sikert az együttesnek.

A szervező irodáról tudni kell, hogy valójában a Magyar Országgyűlés mellett, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának javaslatára 2008-ban alapított Alapítvány a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseletéért (AMNKEÉ) brüsszeli képviseletét jelenti.

Az iroda igazgatója, Kiss Antal a Felvidék.ma szlovákiai magyar portálnak nyilatkozva elmondta, a koncert-körút egyes helyszínein helyi magyar szervezőket szólított meg, akik közreműködnek a gyermekfilharmónia és kísérőik vendéglátásában. Pozsonyban például a program fő szervezője a magyar nagykövetség munkatársa, Szabó József tanácsos, akinek szervezőmunkáját Jégh Izabella, a Csemadok pozsonyi titkára, Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója és Morvay Katalin, a pozsonyi alapiskola és gimnázium igazgatónője segítik.

Az európai körútra a szentegyházi kórus kiegészült két budapesti, két kárpátaljai, két temeríni és két felvidéki - párkányi énekessel

A szeptember 23-i pozsonyi koncertre a belépés díjtalan.