Feketén dolgoznak sokan Ausztriában?

2011-10-24 09:12:00 szorenyi.p

hírkép

Nem rohanták le Ausztriát a magyar munkavállalók - legalábbis ez derül ki a Győr-Moson-Sopron Megye Kormányhivatal Munkaügyi Központjának statisztikájából.  Számításuk szerint 39819 magyar dolgozik legálisan nyugati szomszédunknál, ebből 11196-an a Magyarországgal határos Burgenland tartományban.



Egyedül Burgenlandban nőtt számottevően a foglalkoztatottak létszáma, 2481-gyel. Korábbi hírek szerint a múlt év végén mintegy húszezer magyar dolgozott legálisan Ausztriában, akik zöme a határ menti három megyéből érkezett.

Osztrák és magyar szakszervezetek azonban másképpen számolnak. Ők a reggeli órákban átlépő kocsikat számolják. Egy éve 12 és fél, most pedig közel 16 ezer nyugat felé áthajtó kocsit számoltak meg Győr-Moson-Sopron és Vas megye határátkelőin reggel négy és nyolc óra között, márpedig az osztrák rendőrség adatai szerint az ebben az időszakban átlépő magyarok 90 százaléka dolgozni megy.

Tavaly reggel hat és hét óra között lépték át a legtöbben a határt, az idén októberben viszont már fél öttől megélénkült a forgalom, amiből arra lehetett következtetni, hogy ezek az emberek nem Burgenlandba, hanem távolabbi tartományokba tartottak a szakszervezetek szerint. A szakszervezetek azt is sejtik, hogy nőtt a feketén munkavállalók száma.