2011-11-01 06:37:00 szorenyi.p
Rácsok, sötétség, betonfalak, szögesdrót, nagy kulcscsomók, ajtócsapódás, csörgő bilincsek és fegyverek titokzatos világába, az ország egyik legszigorúbb fegyházába nyerhetünk bepillantást, a Váci diadalív árnyékában. Furcsa hétvégi program, de történelem órának is megteszi.
A börtön bejárata előtt, az országszerte híres Kőkapu óvó íve alatt várakozunk a látogatócsoporttal. Nem a rabokat, hanem a börtönt jöttünk meglátogatni. Nyílik a nagy vasajtó, pattannak az elektromos zárak. Nagy levegő. Belépünk a portára. Kamerák, rácsok, vasajtók.
Személyigazolványokat – visszhangzik a tekintélyt parancsoló egyenruhás őr szigorú, ellentmondást nem tűrő utasítása. Itt nincs kecmec. Közben az utolsók is bejöttek, csapódik a nagy vasajtó.
Odalépek az őrhöz, átnyújtom az igazolványt. Egy hónap múlva lejár – szól az erős férfihang. Összerezzenek, most mi van? Becsuknak? Nem, hiszen csak börtönsétára jöttem, emlékeztetem magam. Az igazolványom fog lejárni.
A börtönbe semmit nem vihetünk be. Fotó, fémdetektoros kapu, szaglászó őrkutya, most ők ellenőrzik, hogy valóban nem hoztunk-e tiltott tárgyakat. Soha nem lehet tudni. A börtön és a bizalom szó nem összeegyeztethető fogalmak.
Egy kék egyenruhás alezredes vezet körbe. Nyomasztó hangulat, a zord smasszer határozott lépteinek kopogása töri meg a fullasztó csendet. Belépünk egy cellába, kicsi, zsúfolt, büdös és nyolcan lakják. És ez a zárka az egyik legszebb, legkényelmesebbek egyike – hangzik a kommentár.
Aztán továbbsétálunk az óriási tükrökkel, cellaajtókkal szegélyezett folyosón. Az udvarra érkezünk. Innen nyílik a Doberdó, a földalatti ÁVO-s börtön. Ma már nem üzemel, mégis több parlamenti képviselőt bezártam már ide." - kis csendet tart kísérőnk, várja az elhűlt reakcióinkat, majd folytatja - "ők is, mint maguk kíváncsiak voltak erre a múzeumnak berendezett történelmi helyre, a Doberdóra."
Nekünk ez a hely már csak történelem, korábban emberek százait kínozta itt az ÁVH, többen belehaltak. Csak hogy néhány híresebb nevet említsek – folytatta az alezredes úr – az ÁVH-s időszakban itt raboskodott Esterházy Pál herceg, Bibó István államminiszter, Göncz Árpád köztársasági elnök, Déry Tibor író. De ha már az itt raboskodóknál tartunk – veti közbe, s rámutat egy nagy könyvre, melybe a fogvatartottak nevei vannak bejegyezve – „itt ült Matuska Szilveszter, az államfogházban Krúdy Gyula, Törley József, igen a pezsgőgyáros, Frankel Leó, de még Rákosi Mátyás és Kádár János is megfordultak itt”.
Kipróbálhattuk az álló- és a sötétzárkát. Nem mindennapi élmény, amikor bent van az ember és kívülről rácsapják azt a nehéz ajtót. Üvölt a csend, a szem keresi az ingert, a fényt, de nem találja, agykérgi pangás, hallucináció
Mit gondolnak mennyi időt töltöttek odabent? – kérdezi a kísérőnk. Kb. 15 percet - jön a gyors válasz a hátsó sarokból. Mint kiderült, mindössze három perc volt az a fertályóra.
A börtönsétánk véget ér. Zárul mögöttünk a kapu. Napsütés, színek, levegő, madarak. Szabadultunk.
(Draxler Panni)