Benyovszky Móric tér Madagaszkáron

2012-01-17 13:09:00 j.protic

hírkép

Antalaha városában, Madagaszkár északkeleti részén január 16-án ünnepélyes keretek között megnyitották a Benyovszky Móric grófról elnevezett teret, melyen leleplezték a sziget egykori királyának emlékére készült szoborkompozíciót.



Az alkotás a szlovákiai Stanislav Machovcak szobrász műve. Az ünnepségen a helyi politikai és közélet képviselőin kívül mintegy 20 tagú szlovákiai küldöttség is résztvett.

Szlovákiában több szervezett is foglalkozik az ország szülöttjének tartott kalandos sorsú világutazó életének kutatásával. Két éve , a Madagaszkár 2010 elnevezésű szlovák expedíció több hétig kutatta a híres utazó ottlétének emlékeit. A Mauritius szigetén fekvő Port Luis-ban, illetve a város levéltárában a küldöttség hozzáférhetett addig fel nem tárt iratokhoz, forrásokhoz, tárgyi bizonyítékokhoz, melyek a nagy utazóhoz köthetők. Az expedíció tagjai találkozhattak Benyovszky egykori tolmácsának, Meyurnak az utódjával is

Az expedíciót Vladimír Dudlák rendező, és Miroslav Musil történész vezette, eredeti céljuk az volt, hogy feltérképezzék Benyovszky Móric eddig kevésbé feltárt tartozkódási helyeit Madagszkáron és Mauritiuson. A résztvevők Cap Est települést vizsgálták, ahol Benyovszky sírja található, majd audiencián voltak a helyi királynál Ambilobéban, és meglátogatták a Nemzeti Levéltárat Antananarivóban. A küldetés egyik célja Benyovszky emlékének, cselekedeteinek felelevenítése volt. Az utazásról többrészes dokumentumfilm is készült.

Benyovszky Móric gróf a mai Szlovákia területén, Verbón (Vrbové) született 1741-ben. A híres utazót, kalandort, emlékiratírót a magyarok mellett a szlovákok is magukénak tekintik. Katonának tanult, de fiatalon Litvániába települt át, 1767-ben részese a lengyel nemesi felkelésnek, egy ideig az Ólublói vár foglya ? személyes okok miatt. Ezt követően orosz fogságba esett,1770-ben Kamcsatkára száműzték, onnét elszökött, majd hajón eljutott a dél-kínai Makaóba. Neve ettől fogva Madagaszkárhoz fűződik, ahol 1774-ben francia megbízásból megalapítja Louisbourg települést, vagyis gyarmatosít. 1776-ben a bennszülöttek választják királyukká, de intrikák miatt lemond. Ezek után Amerikában lesz üzleti érdekeltsége, majd visszatér Madagaszkárra. Egy franciákkal vívott ütközetben hal meg.