Megszűnik a fizető parkolás

2012-02-18 14:44:00 szorenyi.p

hírkép

Ha több a vendég, akkor magasabb a bevétel - ismerték fel Zalakaroson. Március elejével ezert megszűnik a fizetős parkolás. A kieső bevételt turisztikai marketingre költött összegnek könyvelik el.



Józsa Zsanett, a fürdőváros jegyzője elmondta: egyelőre az elvi döntés született meg az ingyenessé tételről, a végső rendeletet várhatóan február 29-én alkotja meg a város képviselő-testülete. A település teljes területén jelenleg 547 parkolóhelyen kell díjat fizetni, de márciustól valamennyi esetében ingyenes lesz a várakozás.

A jegyző hozzátette: nem előzmények nélküli az elhatározás, ugyanis a tavaly téli szezon óta november 1-je és március 1-je között - vagyis ez jelenleg is érvényes - nem kell díjat fizetni a parkolásért a város egész területén.

A fizetőparkolás végleges eltörléséről készülő döntést megelőzően úgy számoltak: évente tisztán 5-6 millió forint folyt be bevételként a parkolásból. Ezt a pénzt azonban nem számítják elmaradt bevételnek, úgy kalkulálnak, hogy ez a település turisztikai marketingjére fordított összeg.

Józsa Zsanett elmondta még, a zalakarosi ingyenes parkolás nem jelenti azt, hogy bárhol meg lehet majd állni. A fizetőparkolós rendszer eddig forgalomszervezési szerepet is betöltött, de a rendőrség és a közterület-felügyelet ugyanúgy figyel a várakozási szabályok betartására.