Ákos lesz a nulladik nap

2012-03-08 14:04:00 szorenyi.p

hírkép

Első alkalommal lép színpadra Ákos a Szigeten önálló produkcióval. Korábban a Magyar Dal Napján már játszott ezen a helyszínen most azonban egy teljes koncertet mutat be a nulladik napon.



Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó egy igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadást állít színpadra, amely - vadonatúj dalok mellett - a legnagyobb slágereket vonultatja fel komoly látványtechnika kíséretében. A ?2012-es szintirock? koncertprogram az idei nyáron mindössze három alkalommal áll színpadra, és annyi már bizonyos, hogy először a 20. VOLT fesztiválon láthatja majd a nagyérdemű.

A hamarosan bemutatkozó, nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában. Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces - ad némi betekintést Ákos, aki elmondta azt is, hogy több mint egy év munka áll a "2012-es szintirock" produkció mögött, melyet először a VOLT közönsége láthat idén június végén. A hazai fesztiválok közül elsőként a VOLTon léptem színpadra 2004-ben. Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a VOLT Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk - vall VOLT-os kötödéséről Ákos.

A nyáron a Sziget-koncert lesz a leglátványosabb, leghosszabb fellépésünk - tudtuk meg Ákostól. Az is biztos, hogy a hamarosan bemutatkozó, elektronikus produkcióban a kísérőzenekar is átalakult: két évtized után újra trióban láthatjuk zenélni, ezúttal Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos kíséretében.

A harmadik nyári Ákos-koncert időpontját csak később jelentik be, de az már biztos, hogy Ákos április 12-én mutatja be a készülő album első új dalát és az ahhoz készült klipet is.

 



Ákos legutóbb tavaly májusban a Budapest Sportarénát töltötte meg.