Két szlovák egyetem sikere

2012-03-13 11:19:00 j.protic

hírkép

A Szlovák Műszaki Egyetem mellett a pozsonyi Comenius Egyetem is bekerült a Webometrics nemzetközi egyetemi rangsorának első ötszáz képviselője közé. Mindkét intézmény jelentősen javított korábbi helyezésén..



A pozsonyi Műszaki Egyetemet (STU) a 468. helyen értékelte a Webometrics. A tanintézmény 2010-ben még "csak" a 830. pozíciót foglalta el. A Comeniust a 490. helyre rangsorolták.

Az STU eredménye még jobb akkor, ha európai mércével nézzük, a kontinens egyetemei között a tanintézmény a 196. helyen végzett. "Elsősorban a tudomány és technika terén nyújtott kiváló teljesítményünk járult hozzá a javuláshoz. Ezeket azért is érhetjük el, mert javultunk a tudományos programok finanszírozásának bebiztosítása területén, valamint a tekintélyes szakfolyóiratokban való publikációkban is gyakrabban megjelenik az egyetem. " - jelentette ki a SITA szlovák hírügynökségnek Marián Peciar az STU rektorhelyettese..

A Webometrics értékelést 2004-től készítik el, elsősorban a vizsgált több ezer egyetem online tevékenységére koncentrálva. Az értékelésben nem csak az egyetem által interneten közölt tartalom és elérhetőségek számítanak, hanem azok láthatósága is. A követett tételek között szerepel az internetes publikációk és webes bemutatók száma, a vizsgálati eredmények elérhetősége, az egyetemre való hivatkozások az elektronikus lapokban. A felmérés keretén belül az intézmények tudományos tevékenysége mellett azok gazdasági, szociális és kulturális ténykedését is értékelik.

A Webometrics eredményeit világsezrte mérvadónak tekintik, annak elsősorban az intézmények megítélésében van szerepe. A magyar Műegyetem egyébként a 277. helyen végzett az összehasonlításban.