Legényes a Sportarénában

2012-03-19 15:23:00 V.J.

hírkép

Amikor egyetemistaként farmerben és tornacipőben roptuk a táncházban, nem gondoltuk volna, hogy negyven év elmúltával a néptánc mennyire hozzátartozik a fiatalok közösségi életéhez. Pedig szerencsére így van. A jövő hét végén a Papp László sportarénában rophatja majd örökifjú és fiatal.



A XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár igazi népi sokadalom lesz március 31. és április elseje között. A vidék és a hagyományok most a fővárosba költöznek erre a hétvégére. Kicsiknek és nagyobbaknak szól majd a csíki vagy széki muzsika. Természetesen most sem kötelező a rámáscsizma, hiszen a fő szempont a jó hangulat és a vidám sokadalom. Nem maradhat el a különleges népi termékeket felvonultató kirakodóvásár sem.

Az idén 40 éves Táncházmozgalom tiszteletére a rendezvényt immár hagyományosan támogató OTP Bank díjat is alapít, melyet a mozgalom kiemelkedő személyiségei, a legjobb gyűjtők és a legjobb előadóművészek és oktatók közül választ ki a szakértő zsűri. A 100 ezer forintos Táncház-díjat az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron adnak át, a mellé járó oklevéllel és emlékplakettel együtt.

A legnagyobb lakossági pénzintézet már több éve támogatja az eseményt. Idén is elkötelezett a közösségi és nemzeti értékek, valamint a hagyományok mellett. A rendezvényre március 12-től 10% kedvezménnyel válthatnak jegyet azok az OTP-s ügyfelek, akik a Papp László Sportaréna online jegyértékesítési felületén OTP bankkártyával vásárolnak.

A tánc mellett természetesen sok más élmény is vár a látogatókra. Ismét lesz néptáncos fotófal, a képek pedig felkerülnek a Táncháztalálkozó honlapjára. Az Aprók Bálján megfáradt táncosok kreatívan pihenhetnek az OTP kreatív sarkában. Az Etno moziban pedig valódi OTP-s babzsákokon ülve lehet filmet nézni. Ott lesz a rendezvényen az OTP Fogászati busza is, amelyben a kisebbeket és nagyobbakat ingyenes fogorvosi szűrés várja.

Az idei Országos Néptánctalálkozó és Kirakodóvásárt nagyszabású beharangozó kampány előzi meg, melynek során a legváratlanabb helyeken és időpontokban bukkanhatunk igazi népviseletbe öltözött táncosokra.