Csányi Sándor szerint az OTP helyzete stabil

2012-04-27 14:22:00 V.J.

hírkép

Ma tartotta éves, rendes közgyűlését az OTP Bank. Kiderült, hogy - bár a végtörlesztés és a banki különadó jelentős veszteségeket okozott s bankcsoportnak -, a likviditási tartalék eléri a 4,5 milliárd eurót.



A minden részvényest érdeklő osztalékról az elnök vezérigazgató elmondta, hogy az 102 forint körül alakul majd. Ez több, mint a tavalyi osztalék nagysága. A tőkehelyzeti mutatók alapján az OTP világviszonylatban is az élvonalba tartozik. Az árfolyamok alakulása inkább az országkockázat magas szintjét jelzi, mint a befektetők elégedetlenségét. Tőkepótlásra nincs szükség, mert a bank teljesíti a később életbe lépő Bázel III. követelményrendszer előírásait.

Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy egyetért a kormány törekvését az EU-val kötendő megállapodásra, de - mint kifejtette -"Vannak adóelemek, amelyektől nem vagyunk boldogok, ilyen például a tranzakciós adó". Reméli, hogy a kormány még átgondolja annak bevezetést, hiszen ez a pénzforgalmat az árnyékgazdaság felé tereli. Ennek kapcsán jelentősen megváltozhatnak a hazai bankolási szokások is. Ugyanakkor az is kiderült szavaiból, hogy a bank nem tárgyal önállóan ezekről az ügyekről, hiszen ez a Bankszövetség feladata.

Az OTP továbbra is folytatni szeretné a befektetési politikáját, de jelenleg nincs a láthatáron megszerezhető célpont - mondta az elnök-vezérigazgató, aki idén kezdi harmadik évtizedét az OTP élén.