Kína rejtélyes alagútrendszere

2012-05-02 06:20:00 szorenyi.p

hírkép

16 kilométer hosszú és még 1937-ben kezdték el építeni. A Japán elleni háború idején használták a partizán akciókra berendezkedett kínaiak. Nem olyan híres, mint a Nagy Fal, pedig legalább olyan szolgálatot tett.



Az alagút Ranzhuang település alatt húzódik. Összesen 16 kilométer hosszúságú föld alatti vájatrendszert építettek ki, amelynek a négy égtáj irányába 4 fő alagútja, valamint további 24 mellékjárata volt: 11 kelet-nyugat, 13 pedig észak-déli irányban. A falu központjában levő útkereszteződés alatt alakították ki az alagútrendszer központját is. Mindent egybevetve 300 ezer négyzetmétert tesz ki az alagutak összterülete.

A járatok összekötötték Ranzhuang falu valamennyi házát, sőt még a közeli falvakba is vezettek járatok, ami lehetővé tette természetesen, hogy az ellenállók bármelyik házból bármelyik másikba eljussanak a föld alatt, veszély esetén gyorsan eltűnhettek az üldözőik elől, de váratlan támadást is intézhettek a japánok ellen. Megjegyzendő, hogy ezt a módszert követték 30 évvel később a vietnamiak az amerikaiak ellen.

A járatok átlagosan 70-80 centiméter szélesek voltak, a magasságuk pedig mindössze egy-másfél méter volt. Az alagút felső részét körülbelül 2 méteres földréteg választja el a külvilágtól. Van benne főhadiszállás, konyha, étkező, pihenőhely, gabonatároló, titkos helységek, illemhelyek stb. A japán gáztámadások ellen is védekeztek, továbbá számos csapdát is kialakítottak a járatokban.

Az alagút kijáratait magától értetődően jól elrejtették, például tűzhely, daráló, istálló alá vagy kút szája közelébe. Ez utóbbiak nemcsak vízforrásként, hanem szellőzőként is szolgáltak.

Ranzhuang falunál az ellenállás ideje alatt több mint 150 csatát vívtak a japánokkal. A falu érdemei elismeréseként megkapta ?A japán betolakodók elleni ellenállás példamutató faluja" címet.

A kínai nevezetesség az utóbbi időkig eléggé elhanyagolt állapotban volt. 1987-ben a kormány félmillió jüanért (61 ezer dollárért) megvásárolt több mint százat Ranzhuang házai közül, de a szerződés értelmében a házak lakosai, és még a következő három generáció is használhatja az ingatlanokat.

Nemcsak Ranzhuangban, több más helyen is voltak Kínában föld alatti alagutak, de az itteni a legnagyobb és leghíresebb.  A kínai háborús filmek egyik fontos toposzáról van szó, amelyeket leginkább Ranzhuangban forgattak. De természetesen regények is megörökítették a kínai honvédő harc e formáját.