Bevásárló negyed lett a bangkoki kikötőből

2012-05-02 09:59:00 superadmin

hírkép

Ki gondolta volna, hogy Thaiföld első nemzetközi kikötője egyszer majd Bangkok exkluzív éjszakai találkozó és bevásárló negyedévé válik? Az 1900-as évek klasszikus építészeti stílusának és a mai modern életformának az ötvözete teszi egyedülállóan különlegessé a Chao Phraya folyó mentén fekvő éjszakai piacot.



Thaiföld legnagyobb éjszakai piacának rejtélyes története az 1800-as és 1900-as évek századfordulójára nyúlik vissza. Chulalongkorn, V. Ráma király uralkodása idején - mint Ázsia többi országát - Thaiföldet is az európai nagyhatalmak inváziója fenyegette. A király előrelátásának köszönhetően Thaiföld azonban - ellentétben szomszédjaival - még ebben a helyzetben is a maga javára fordította a "sorskereket". Az uralkodó úgy döntött, hogy Sziámot a világ vezető országaival azonos szintre emeli, modernizálja, és a siker érdekében kapcsolatokat alakít ki Dániával. A kapcsolatépítési folyamat részét képezte egy a Kelet Ázsiai Vállalathoz tartozó folyóparti kereskedelmi kikötő megépítése, mely Hans Niels Andersen dán állampolgár tulajdonát képezte, s a tikfa kereskedelmet hivatott lebonyolítani.

Ez a kikötő jelentette az első lépcsőfokot a Sziámi Királyság (Thaiföld hivatalos neve) és az európai nemzetek közti hatékony kereskedelem létrejöttében, és részben ez volt a kulcsa annak is, hogy Sziám a mai napig megtarthatta szuverenitását és függetlenségét.

A történelmi dicsőséget magában hordozva, ma ugyanezen a helyen áll az ASIATIQUE The Riverfront nevet viselő bevásárló negyed. A mintegy 1500 boltnak és 40 étteremnek otthont adó divatos épületegyüttes a tradíciót és a globalizációt egyszerre jeleníti meg.

A vásárlás mellett a vendégeket különböző szórakozási lehetőségek, bárok, a híres Joe Louis bábszínház és Calypso show várják. Az ASIATIQUE négy kerülete Thaiföld fő kereskedelmi vonalait reprezentálja, valamint megmutatja, hogy Bangkok milyen volt, milyen jelenleg és milyenné válhat a közeljövőben.

Az ASIATIQUE fő fénypontja a közvetlenül a folyópart mentén elterülő Waterfront negyed, mely elegáns éttermeivel és 300 méter hosszú folyóparti sétányával az egykori kereskedelmi kikötőt egy turisztikai csodává varázsolja. Koncertek, fesztiválok és ünnepségek is helyet kapnak majd ezen a különleges helyszínen.

A hatalmas éjszakai piac Thaiföld második legggazdagabb emberének, a Chang sör gyártójának, Charoen Sirivadhanabhakdi-nak köszönheti létrejöttét. Az 5.5 milliárd dolláros (kb. 1200 milliárd Ft-os) vagyonnal rendelkező sörmágnás számos vállalkozást irányít: italgyártó óriáscége mellett bevásárlóközpontot, valamint több országban szállodákat is üzemeltet. Ezúttal egy elegáns bevásárló és szórakoztató negyeddel is bővült vállalatbirodalma, mert Thaiföld legnagyobb éjszakai piaca, az ASIATIQUE The Riverfront egy háromnapos rendezvénnyel 2012 áprilisának végén már hivatalosan is megnyitotta kapuit.

ASIATIQUE The Riverfront

Nyitvatartási idő: mindennap 17-24-ig

Javasolt megközelíthetőségi útvonal:

Magasvasúttal (BTS-Skytrain) a Saphan Taksin megállóig, majd innen ASIATIQUE feliratú, ingyenes hajójárattal a Chao Praya folyón a piacig.

Magyar Konzultációs Iroda - Thaiföld



A mintegy 1500 boltnak és 40 étteremnek otthont adó divatos épületegyüttes a tradíciót és a globalizációt egyszerre jeleníti meg.