Fábián néha falra mászik, de élvezi

2014-06-11 07:00:00 V.J.

hírkép

Akár a kifutón, akár a sziklákon áll, mindenképpen stabilan számíthat a családja és a barátnője támogatására. Amúgy pedig igazán realistának tartja magát és csak olyan célokat tűz ki maga elé, amiket meg is lehet valósítani. A lényeg, hogy kipróbálhassa magát, extrém dolgokban is.



A 20 éves Werlein Fábiánt a kíváncsiság és a felfedezés vágya vitte el egy castingra a Diamond Models ügynökséghez. Bár még igazán nem tekinthet vissza nagyon hosszú múltra a divatszakmában, de amit eddig látott, az biztosan meghozta a kedvét. A fotózáson is leginkább a kellemes légkör és a barátságos hangulat fogta meg, de a kész fotók tetszettek a barátnőjének is. Fábián amúgy sem riad vissza a kihívások elől és a háromszáz méteres sziklafalak sem állhatnak útjába. Ekkor ugyanis megmássza őket.

Akár versenyszerűen is. A sziklamászás mellett természetesen tanul. Most éppen az érettségijére készül egy budapesti idegenforgalmi középiskolában. A dolgok így aztán összeállnak, hiszen a divat, a sziklamászás és az idegenforgalom nincs is olyan messze egymástól. Mindenhol a csúcsokat kell meghódítani.