Félmillió ember a csíksomlyói búcsún

2012-05-26 16:50:00 mennyei

hírkép

Félmillió magyar gyűlt össze Csíksomlyón, a híres nyeregbe felkapaszkodva, hogy idén is együtt ünnepeljen.



Tíz év óta először idén nem esett az eső. A csíkszeredai és székelyudvarheyli szállodák zsúfolásig megteltek. Reggel még a nap is kisütött, aztán már jöttek a felhők, de kivételesen nem ázott meg a hatalmas tömeg.

A szokásoknak megfelelően a magyarok lakta területekről zászlókkal, transzparensekkel felszerelkezve ezrek érkeztek ide, hogy együtt ünnepeljenek. Bár a szervezők vallási ünnepnek tartják, többek szerint valójában túlnőtt ezen a rendezvény. Két különvonat is indult, az egyiken 56-os hős is utazott, akit külön köszöntöttek.

A különvonat állomásain a magyarok zenekarokkal, énekesekkel, zászlóerdővel fogadták a Székely gyorsot és a Csíksomlyó expresszt.

A Csíkszeredával egybeépült Csíksomlyó híres templománál kell felkapaszkodni meredek ösvényeken a hegyre, és itt, az úgynevezett nyeregben, ahol kis kápolna is található, bőven van hely. Itt gyűlt össze idén is a tavalyinál láthatóan több, nagyjából félmillió ember.

A szűzanya hazavárja gyermekeit, mi mindannyian hazajöttünk - mondta a szertartás kezdetén a misét celebráló Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az érsek arról beszélt, tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, amely politikai célokra akarná kihasználni a zarándoklatot, vagy nem vallásos céllal akarná azt összekötni. Szerinte a zarándoklatnak egyetlen célja, hogy a zarándokok keresztény katolikus hitükben megerősödjenek.

Tempfli Imre stuttgarti római katolikus plébános Oscar Wildot idézve azt mondta: az embertől elvehetik, amit birtokol, de az igazi kincseket, amelyek benne honolnak, soha nem vehetik el. 
Dosztojevszkijt idézve mondta, a népeket nem a számuk, hanem a közös eszme, a szent gondolat teszi naggyá. Csak a családban, a közösségben gondolkodva lehet legyőzni a válságot.

Az összefogás erejét egy az első világháború történeteiből vett példázattal igyekezett bizonyítani. Felidézte, hogy 1918 júniusában az olaszországi Piave folyón az olaszok felrobbantottak egy gátat. A víz az osztrák katonákat elsodorta, de a magyarok megmenekültek, mert parancsnokuk azt a parancsot adta: katonái fogják meg egymás kezét. 

Azzal a szónok is egyetértett, hogy Csíksomlyó lassan nemzeti kegyhellyé válik. Az eseményen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.