A melegek ellen tüntettek Pozsonyban

2012-05-27 10:42:00 j.protic

hírkép

A homoszexualitás, és a közeledő Gay Pride felvonulás ellen tüntetett több mint félszáz ember Pozsonyban szombaton délután. A tiltakozáson ott volt Jozef Mikloško az ellenzéki KDH parlamenti képviselője is.

 



A tüntetők a Szlovák Nemzeti Felkelés terén gyűltek össze, és transzparensekkel a kezükben alkotmánytörvényt követeltek a család védelméről, valamint olyan törvényt, mely tiltja a homofóbia üldözését. A tiltakozók azt is szeretnék, ha a törvényhozók nemet mondanának a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatára, valamint megtiltanák nekik az örökbefogadást.

„Fő célunk az, hogy Szlovákiában megmaradjon a hagyományos családmodell” – mondta a SITA hírügynökségnek  Jozef Dupkala, a tüntetést szervező Családvédelmi Szövetség vezetője. A megmozduláson a résztvevők közösen imádkoztak, majd több beszéd is elhangzott, többek között az amerikai Davidről szóló történet. David ugyanis állítólag homoszexuális életet élt, ám „hite végül meggyógyította”.

A tüntetésre Jozef Mikloško  kereszténydemokrata képviselő is ellátogatott. „Az ilyen életstílus propagálása a gyerekek és fiatalok között nem helyes, nem szeretném, ha unokáim részt vennének ilyenben, és azt sem szeretném, ha az ilyen emberek a jövőben gyerekeket fogadhatnának örökbe, vagy taníthatnának az iskolákban” – nyilatkozta a honatya.