Egyelőre megússzuk a dugódíjat

2012-07-07 08:52:00 szorenyi.p

hírkép

Sem Tarlós István, Budapest főpolgármestere, sem a város más vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez - közölte György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes pénteken a budapest.hu portálon.



A városvezető azzal kapcsolatban közölte ezt, hogy az Országgyűlés pénteken 14 igen, 305 nem és 1 tartózkodás mellett leszavazta azt a módosító javaslatot, amely lehetővé tette volna a behajtási díj kivetését a fővárosban. Nemmel szavazott a javaslatra maga György István is, aki korábban Bagdy Gáborral, a főváros pénzügyi főpolgármester-helyettesével közösen nyújtotta be a módosító javaslatot.

György István közleményében azt írta, 2009-ben az akkori városvezetés hozott olyan döntést, amelynek alapján a 4-es metró beruházását támogató európai bizottsági határozat előírta Budapest számára a dugódíj bevezetését. A jelenlegi vezetők "sem most, sem korábban" nem ragaszkodtak a dugódíj bevezetéséhez - hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes, hozzátéve: a dugódíj egy lehetséges forgalomszabályozási eszköz, de bevezetését több infrastrukturális beruházásnak meg kell előznie, és a bevezetést, ha a tanulmányok ennek szükségességét igazolják, megfelelően elő kell készíteni.

Ezzel kapcsolatban a 12. kerületi polgármester is komoly aggáloykat fogalmazott meg. A hegyvidéki önkormányzat az egyzónás rendszer bevezetését nem támogatja. Azért nem - indokolja az álláspontot Pokorni Zoltán -, mert az egyzónás rendszer kifejezetten hátrányosan érintené a XII. kerületben élőket, mivel komoly forgalomnövekedést és parkolási gondokat okozna. Emellett - mint írja - hiányoznak a feltételezhető övezet határán a P+R parkolóhelyek, a belvárosból kiszoruló forgalom pedig a belső budai kerületeket terhelné.

A levél szerint az önkormányzat többzónás rendszer részletes kidolgozását javasolja, ezt megelőzően pedig célzott méréseket és elemzéseket tart indokoltnak a budai kerületekre - és kiemelten a XII. kerületre - vonatkozóan.