Kapukkal zárják le a Ferihegyi repülőteret

2012-07-20 05:56:00 szorenyi.p

hírkép

Már építik azokat a kapukat, amelyeknél ezentúl mindenkinek jegyet kell váltania és csak utána hajthat be a Liszt Ferenc Repülőtér indulási és érkezési oldalára. Hasonló rendszer működik a a Budai Várban is. Ezentúl tehát nem lehet trükközni a parkolással és a taxisok sem örülnek majd.



Augusztusban már életbe lép az az új rendszer, amely kapuval szabályozza a gépkocsiforgalmat a Ferihegyi repülőtéren. Eddig ugyanis az indulási oldalhoz bárki szabadon behajthatott, legfeljebb a parkolásért kellett fizetni. Igaz, itt sokan trükköztek, magyarán nem szálltak ki a kocsiból, ezzel is húzva az időt. Ez nem csoda, hiszen a repülőtéren méregdrága a parkolás, csaknem 1000 Ft óránként.

A kapuk bevezetése a taxisoknak is komoly gondot jelent majd, hiszen ezentúl ők sem várakozhatnak csak azután, hogy jegyet vettek. Kilépéskor ugyanis a biléta alapján történik majd a fizetés, azaz megszűnnek a parkolóórák.

Mindezt hivatalosan is megerősítették a Világszámnak a repülőtér illetékesei. Azt azért elmondták, hogy 10 percig ingyenes lesz a ki és behajtás, tehát annak a taxinak vagy más járműnek, amelyik szigorúan csak utast hoz, annak nem kell majd fizetnie. Az még nem egyértelmű, hogy mikortól lép életbe az űj rendszer, de várhatóan már augusztus közepétől így kell fizetni.