Mennyit ér a szlovák aranyérem?

2012-07-23 11:12:00 j.protic

hírkép

A Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) már eldöntötte, hogyan jutalmazza majd a londoni olimpián sikeres sportolóit. A jutalmak Pekinghez képest enyhén emelkedtek- a gazdasági nehézségek ellenére is.



Az aranyért 45 000 euró jár, ez jóval kevesebb, mint amit a magyar aranyérmesek kaptak Pekingben (négy éve 20 millió forintot kaptak a magyar bajnokok). A szlovák ezüstérmesek 35 000, a bronzérmesek 25 000 eurót kapnak, de a nyolcadikként végző olimpikonoknak is jut 4000 euró. Ha nem egyéni számról van szó, úgy a prémium az egység minden tagja után a meghatározott összeg 75 százaléka, tehát a komáromi kajaknégyes aranyérem esetén 146 250 eurót oszthatna el.

„Pekinghez képest emelni akartuk a jutalmakat, s figyelembe vettük a többi európai országban megszabott díjazást is, így az elfogadott összegek megfelelőek, arányosak” – nyilatkozta Jozef Liba, a SOV főtitkára. A pénz egyik felét az SOV szponzorai, a másikat az állam állja.

Összehasonlításképpen: a szomszédos országok közül a jóléti országnak számító Ausztriában az olimpiai aranyérmesek fejenként csupán 27 ezer eurónak (körülbelül 7,8 millió forintnak) megfelelő összeget, aranypénzt kapnak, míg az ezüstöt szerzők 21 ezer, a bronzérmesek pedig 18 ezer eurónyi aranyhoz jutnak.