Amire 20 milliárdot költöttek az emberek

2012-09-27 11:58:00 szorenyi.p

hírkép

Az OTP SZÉP-kártyával eddig 20 milliárd forint értékben vásároltak - hangzott el azon a tájékozatón, amelyen Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese adta át az ötszázezredik OTP SZÉP-kártyát Budapesten.



A gazdaságszabályozásért felelős államtitkár az eseményen elmondta: a három jelenlegi szolgáltatónál kibocsátott SZÉP-kártyák összszáma 700 ezer felett van, míg az eredeti tervek 400 ezer kártyával kalkuláltak. Az év elején újabb kártyaigénylési hullám várható, így ez a szám akkor meghaladhatja majd az egymilliót.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kijelentette: az OTP SZÉP-kártyával folytatott vásárlások értéke meghaladja a 20 milliárd forintot, ami az összes forgalom 75 százaléka.

Bejelentette: az OTP Bank ezen a héten indította el a SZÉP-kártya ingyenes, androidos alkalmazását, és néhány héten belül várható az iPhone alkalmazás bevezetése is, amelyek révén az ügyfelek elérhetik az elfogadó helyek listáját.