Gyémántbolygót találtak a Föld közelében

2012-10-13 10:30:00 szorenyi.p

hírkép

Különleges bolygót fedezett fel egy amerikai csillagászokból álló csoport. A Földről szabad szemmel is látható csillag körül keringő 55 Cancri e ugyanis szinte teljes egészében szénből áll, ennek a szénnek jó része pedig gyémánt formájában van jelen.



A Yale egyetem kutatói az Astrophysical Journal Letters című szakfolyóiratban azt írják felfedezésükről, úgy a legkönnyebb elképzelni a bolygót, hogy ami a Föld felszínén szikla és víz, az az 55 Cancri e-n gyémánt és grafit.

A gyémántbolygó csillagászati mértékegységekben nézve itt van a szomszédunkban, mindössze 40 fényévnyire a Földtől. A bolygó sugara a Földének nagyjából kétszerese, tömege nyolc Földnek felel meg. A csillagászok számításai szerint a bolygónak több mint a harmada áll gyémántból, ami közel három Föld-tömegnyit jelent.

A bolygó egyébként az általunk ismert életformák számára lakhatatlan, a felszínén 1600 Celsius-fokos hőmérséklet uralkodik, és olyan gyorsan és közel kering a napjához, hogy egy teljes fordulat, vagyis egy év mindössze 18 földi óra alatt lepereg.

 

Nagy széntartalmú, ebből fakadóan sok gyémántot tartalmazó bolygókat eddig is találtak már a csillagászok, azonban az 55 Cancri e közülük a legközelebbi, ezért a legjobban megfigyelhető írja az index.hu.