Miért kell mosógép a japán Nobel-díjasnak?

2012-10-17 14:01:00 szorenyi.p

hírkép

Mosógéppel ajándékozza meg a japán kormány Jamanaka Sinját, mert a tudós éppen családja mosómasináját javítgatta, amikor október 8-án telefonáltak neki, hogy Nobel-díjas lett.  Az 50 éves tudós nem háztartási gépek szerelésével érdemelte ki a tudományos kitüntetést, hanem sejtbiológiai munkásságával.



Tanaka Makiko, a japán kormány tudományos és oktatási ügyekben illetékes minisztere állt elő azzal, hogy vegyen a kabinet mosógépet a tudósnak, a költségeket pedig osszák meg a 19 kormánytag között. Senki sem ellenezte a javaslatot - mondta Makiko sajtóértekezleten. Hozzátette, hogy az ajándékozás előtt még meg kell vizsgálni, nincs-e jogi akadálya a dolognak.

Makiko számításai szerint a japán minisztereknek fejenként 5-10 ezer jenébe (13-27 ezer forintba) kerül a dolog - adta hírül a The Japan Times című japán lap.

A Nobel-díjjal 257 millió forintnyi pénzjutalom jár. Ez Sinja esetében "csak" 128,5 millió, mivel megosztva kapta az elismerést a brit John B. Gurdonnel. Van azonban mit aprítania egyébként is a tejbe, mert korábban szintén kapott díjakat és azokhoz pénzt: az utóbbi két évben 200 millió forintnyit.