Fergeteges záróbuli

2012-10-27 17:24:00 superadmin

hírkép

Igazi patakparti várta azokat, akik szombat délután eljöttek, hogy együtt ünnepeljék az  Irhás-árok megújulását. A csodálatos környezetben igazán különleges programok szórakoztatták a patakok és a környezet barátait.



Budapest hat kisvizének megújulásának sorában elsőként az Irhás árok nyerte vissza azt a természetközeli állapotot, mely miatt oly sokan szeretnek itt élni vagy kirándulni. Ahogyan Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztési polgármester helyettes is elmondta rövid projektzárójában, a most Európai uniós támogatással megújított patakot további hasonló projektek követik a fővárosban. A hivatalos rész után már minden az ünneplésről szólt.

Nem csalódtak, akik ezen a szombati délutánon eljöttek Gazdagrétre.  A helybeli Csíki Hegyek Általános Iskola másodikosainak  versmondó versenyén talán a felnőttek jobban izgultak, mint a fellépő kicsinyek, akik a magyar irodalom legszebb természetről szóló verseit hozták el a közönségnek. Persze a színpadon elmúlt a lámpaláz és kiderült kinek a produkcióját díjazta a zsűri.

Ha pedig természet, akkor természetvédelem, hiszen a szórakoztató programok is e téma körül mozogtak. A program különleges eseménye  volt, a Miss Éden környezetvédelmi szépségverseny, ahol a szebbnél-szebb lányok saját  maguk által készített és tervezett hulladékruhákban vonultak a kifutóra. Ebben a kategóriában a 9-es, 6-os, 3-as kreáció nyűgözte le a zsűrit. Hatalmas sikere volt a használt farmeranyagokból készített ruhakölteményeknek. Ismét kiderült, hogy a lányok fantáziája nem ismer határt, ha divatról van szó. Taps és ováció fogadta az Artz Modell legújabb kollekcióját és a Budapest Csillaga tehetségkutató verseny legjobbjainak produkcióit.

A tour-ok szüneteiben izgalmas vetélkedőn válaszolhattak a résztvevők a világ nagy folyamairól, különleges vízi élőlényeiről feltett kérdésekre. Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor a műsorvezető a színpadra szólította a lányokat. Mindez érthető, hiszen a nyertes 1 hónapos thaiföldi út mellett értékes díjakkal és különleges ajándékkal is gazdagabb lett. A verseny végén a Miss Éden koronája Kulcsár Edina (fotón középen) fejére került. Ráadásul, ő nyerte a közönségdíjjal járó 70 ezer forintot is. Udvarhölgyei Galambos Andrea (2. helyezett, a fotón bal oldalon) és Vass Orsolya (3. helyezett, a fotón jobb oldalt) lettek.