Magyarországon is kötelező a hólánc

2012-12-04 21:58:00 szorenyi.p

hírkép

A 6-os főúton Mecseknádasd és Pécsvárad közötti szakaszán kötelező a hólánc használata. A közúton a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közös döntése értelmében kedd este kilenc órától rendelték el a hólánc kötelező használatát.



Pest megyében kedd délutántól folyamatosan szórják a Szentendre környéki hegyi utakat, hogy megelőzzék a várható hajnali lefagyásokat, de Pest megye más területein is készenlétben állnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gépei.

A folyamatos havazás ellenére a megye fő- és mellékútjai most még többnyire vizesek, fennakadásról nem érkezett jelentés. Mivel éjszaka bizonyos szakaszokon jegesedéssel lehet számolni, a közútkezelő óvatosságra inti a térségben közlekedőket - hangsúlyozta korábban Pécsi Norbert.

Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója kedd késő délután az MTI-nek azt mondta: a havazás ellenére zavartalan a forgalom a Liszt Ferenc-repülőtéren. Mindkét kifutópályán közepes, illetve jó fékhatás mérhető, ezért mindkettőn fogadnak és indítanak járatokat. A repülőtéren a háromfokozatú készültségből a második van érvényben.

Ha a havazás folytatódik, szükség esetére készenlétben állnak a hótakarító járműveik, hogy felváltva megtisztítsák a futópályákat - fűzte hozzá Hardy Mihály.



Szerda reggelre feloldották a kötelező hólánchasználatot.