A világturizmus feltámadt

2013-03-01 18:05:00 V.J.

hírkép

Az idei Utazás Kiállítás szakmai napján igazán érdekes adatokat és tényeket hallgathattunk. Nemcsak a jelenről, de a következő évek trendjeiről is beszélt Dr. Somogyi Zoltán az ENSZ turisztikai szervezetének magyarországi vezetője.



A válság ugyan kissé megtépázta a világturizmust, de már 2010-től folyamatosan növekedésnek indult az utazási kedv. Jellemző számadat, hogy tavaly több mint egymilliárd ember indult útnak, hat nap alatt annyian, mint 1950-ben. Különösen jól teljesített a Délkelet-Ázsiai térség, ahol 9%-al nőtt a turistaforgalom tavaly. Különösen a kínaiak és az oroszok költöttek sokkal többet utazásra. Azért Európának sincs miért szégyenkeznie, hiszen a 3,4%-os növekedés igazán impozáns. Jelentősen nőttek Németország és Lengyelország idegenforgalomból származó bevételei.

Új trend, hogy egyre több időskorú és 20 év alatti utazik, sőt nemcsak utazik, de költ is egy-egy utazás alatt. A szakember szerint különösen fontos, hogy ezeknek a rétegeknek megfelelő szolgáltatási csomagokat tudjanak a célországok szolgáltatói biztosítani.

Hogy a turizmus mennyire segíthet a válságból való kilábalásban – akár Magyarországon is – azt mutatja, hogy az idegenforgalomból származó bevételek gyorsabban nőttek, mint a világ GDP-je.

Ezt a lehetőséget ki kell használni, akár áfa csökkentéssel, akár az adójövedelmek visszaforgatásával, hiszen a növekedés ebben az ágazatban gyors és húzza magával az egész gazdaságot.