Ifjú Cicerók versenye

2013-05-13 16:56:00 V.J.

hírkép

Az igazi szónoki tehetség már fiatal korban megmutatkozik. Ennek bizonyítékaként ezernél is több középiskolás jelentkezett az Eötvös József Országos Középiskolai Szónokversenyre. A szombati döntőben egy ókori kínai filozófus állítása mellett vagy ellen lehetett érvelni.



„Nem csak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg.”-fogalmazta meg Kínában a bölcs Lao-ce. Május 11-én e körül a mondat körül villogtak a legtehetségesebb középiskolai szónokok érvei és ellenérvei. A legalább 4 perces beszédek egyike-másika hallatán bizony még a politikusok is elszégyelhették volna magukat. A retorika teljes eszköztára felvonult ezen a szombat délutánon. Volt itt briliáns érvelés, hatásos szónoki kérdés, sokat mondó hatásszünet. A szónoklatra a résztvevők félórás felkészülési idő alatt szedhették össze gondolataikat.

A vehemenciával, logikával és a meggyőzőképességgel jól megáldott fiatalok retorikai produkciója nemcsak a közönséget, de a Dr. Kiss Róbert Richárd elnökletével működő szakértő zsűrit is sokszor ejtette gondolkodóba. Ismét kiderült, hogy a magyar nyelv alkalmas igazi stílusbravúrokra. Sőt az is, hogy a szó bizony komoly fegyver a viták porondján.

A sok beszéd nem szállt el nyomtalanul, hiszen a verseny végén győztes is született.