Lebukott a női ruhákra gerjedő betörő

2013-10-04 22:32:00 szorenyi.p

hírkép

Egy szál gatyában próbált menekülni egy rabló Oroszországban, aki a ház asszonyának ruháit próbálgatta éppen, amikor a sértett rányitott.



Abszolút forró nyomon sikerült kézre keríteni egy betörőt az udmurtföldi Debessziben, miután a női fehérneműket kedvelő rabló rágerjedt a háziasszony ruhatárára. A boltból hazatérő asszony elmondta, hogy a hálószobájában egy félmeztelen férfit talált, aki az ő neccharisnyáját viselve éppen az egyik kombinét akarta felpróbálni a tükör előtt.

A megzavart elkövető a legközelebbi ablakon át kiugrott az utcára, és menekülőre fogta a figurát. Még arról is megfeledkezett, hogy a nadrágját, zsebében az összes iratával, az ágy szélén hagyta, mellette a házban talált értéktárgyakkal teli hátizsákkal. Az egy szál pendelyben inaló betörőt a hazatérő férj pillantotta meg az utcán, szakszerűen ártalmatlanná tette, és már becsomagolt állapotban adta át a kiérkező rendőröknek.

Az elkövető az őrszobán töredelmesen bevallotta, hogy haszonszerzés céljából hatolt be illetéktelenül a kiszemelt ingatlanba, és a női ruházatok iránti vágya csupán pillanatnyi fellángolás volt a részéről. Az Ukr.net internetes hírportál úgy tudja, hogy talán még a férj is elhitte a történetét.

(Palkó István)