Egész komoly földrengés volt Magyarországon

2014-01-19 08:31:00 szorenyi.p

hírkép

Földrengés volt vasárnap hajnalban a Nógrád megyei Cserhátsurány közelében, a rengéseket a szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint a lakosság érzékelte, és kisebb károkról is érkezett bejelentés. A szeizmológusok szerint a következő hónapokban utórengések várhatók az epicentrum környezetében.



A vasárnap 2 óra 34 perckor mért első földmozgás a Richter-féle skálán 4,4-es erejű volt, majd azt egy újabb, 3,4-es rengés követte 2 óra 48 perckor - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.

"A földrengéseket a lakosság érzékelte. Az első rengést követően az epicentrum közeléből károkról is érkezett bejelentés" - áll az obszervatórium közleményében.

Gráczer Zoltán szeizmológus elmondta, hogy a rengéseket a hozzájuk érkezett bejelentések alapján 64 településen, köztük Budapesten is lehetett érzékelni. Hozzátette, hogy az első rengést követően kisebb károkról kaptak hírt a lakosságtól Balassagyarmatról, Borsosberényből, Cserhátsurányból, Érsekvadkertről, Magyarnándorról, Tahitótfaluról és Vácról.

A térségben legutóbb 2013. június 5-én volt jelentősebb, 4,2-es magnitúdójú rengés Érsekvadkert közelében.

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére 38 jelzés érkezett, de személyi sérülésről, épületkárról nem kaptak bejelentést - tájékoztatta az MTI-t a testület szóvivője.

Angyal Eszter elmondta, hogy a földmozgást 12 településről - Csitárról, Érsekvadkertről, Szátokról, Balassagyarmatról, Nógrádból, Szécsényfelfaluról, Ilinyből, Salgótarjánból, Nógrádmegyerből, Borsosberényből, Galgagutáról és Szentéről - jelezték lakosok.

A szóvivő egy intézkedésről számolt be: Balassagyarmaton vakolat hullott a járdára egy épületről, a veszélyt a balassagyarmati tűzoltók szüntették meg.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-oldalán kora reggel közöltek szerint a rengés méretéből adódóan a következő hónapokban utórengésekre lehet számítani az epicentrum környezetében, ezek helye és mérete azonban nem jósolható meg. A hasonló méretű érsekvadkerti földrengést az intézet adatai szerint három érezhető utórengés követte, amelyek közül a legnagyobb magnitúdója elérte a 3,6-os értéket.