Raktáros lett a magyar olimpikon az NBC-nél

2014-02-20 11:25:00 szorenyi.p

hírkép

Bene Márton négy éve Vancouverben még sportolóként volt jelen a téli olimpián, Szocsiban viszont már az NBC amerikai televíziótársaság stábjának a tagja. "Hivatalosan technikai és logisztikai asszisztens vagyok. Ez emberi nyelven megfogalmazva azt jelenti, hogy raktárosként dolgozom. Mi látjuk el vonalkódokkal a több tízezer darab technikai eszközt, és mi vigyázunk rájuk" - mondta feladatáról a korábbi alpesi síző.



A 27 éves sportember saját bevallása szerint a véletlenek egybeesésének köszönheti, hogy kijutott a mostani játékokra. Mint elárulta, először tavaly tavasszal kapott munkát a Tennis Channelnél egy ESPN-nél dolgozó ismerőse révén, így jelen volt a francia nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson. Később kijutott az év még hátralévő két Grand Slam-tornájára, Wimbledonba és a US Openre is.

"Párizsban ismerkedtem meg egy NBC-nél dolgozó nővel, tőle tudtam meg, hogy két megüresedett hely van, szerencsére az egyik állást megkaptam. Szeptember elején értesítettek, hogy jöhetek az olimpiára. Mi már novemberben ideutaztunk, és április végéig maradunk. Csak karácsonyra mentünk haza, de január 3-án már ismét Szocsiban voltunk" - mondta a Vancouverben műlesiklásban kiesett, óriás-műlesiklásban pedig a 71. helyen végzett Bene, aki eddig két versenyre jutott el: az alpesi sízők női szuperkombinációját és a gyorskorcsolyázók férfi 5000 méteres viadalát látta, illetve egyszer edzésen meglátogatta a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat.

Bene a két, általa megjárt téli játékokat összehasonlítva elmondta, a vancouveri olimpia "szabadabb volt". Ott mindenki bejárt a városba, illetve a hegyi központba, Whistlerbe, míg itt a versenyzők szinte csak az olimpiai falujuk és a versenyhelyszínük között ingáznak. Hozzátette, ennek ellenére meglepte, ahogy az oroszok megcsinálták ezt az olimpiát, mert amikor megérkezett a helyszínre novemberben, az akkori állapotokat látva nem hitte, hogy ez lehetséges, de napi 24 órát dolgozva a házigazdák végül gond nélkül megvalósították az eseményt.

"Teljesen más versenyzőként és dolgozó emberként az olimpia. Most nincs meg az a versenyzői stressz, amely négy éve volt, így azt mondhatom, számomra nyugodtabb ez a mostani" - mondta Bene, aki hozzátette, nagyon élvezi a munkáját, mert rengeteget tanulhat, például látja a televíziós eszközök összeszerelését és működését, ezáltal jobban belelát a televíziós szakmába, ami segítheti őt abban, hogy egyszer vágóként dolgozhasson egy stábban.