Ennél könnyebb csoportba nem kerülhettünk

2014-02-23 13:31:00 szorenyi.p

hírkép

A magyar válogatott a görögökkel, a románokkal, a finnekkel, az északírekkel és a Feröer-szigetekiekkel került egy csoportba a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének vasárnapi, nizzai sorsolásán.



A nemzeti együttes a második kalapban szerepelt. A görögöket az első kalapból, azaz a legerősebbek közül kapta Pintér Attila szövetségi kapitány gárdája, amelynek további ellenfelei közül a románok a harmadik, a finnek a negyedik, az északírek az ötödik, a Feröer-szigetekiek pedig a hatodik kalapból kerültek ki.

A 2016-os kontinensviadalon először léphet pályára 24 csapat, a selejtező szeptember 7-én kezdődik és jövő október 13-ig tart.

A csapatokat nyolc hatos és egy ötös csoportba sorsolták, utóbbiban a házigazda franciák is szerepelnek, de az ő mérkőzéseik nem számítanak bele a küzdelembe.

A csoportokból a győztes és a második valamint a legjobb harmadik automatikusan kijut az Eb-re. A további 8 harmadik helyezett pedig egymás ellen játszik oda-vissza alapon egy külön sorosolás után a további 4 helyért.