Senna utódai vezetik a buszokat Brazíliában

2014-07-11 17:24:00 V.J.

hírkép

Nem hiába nagyhatalom a Forma 1-ben Brazília. A VB ugyan nem sikerült, de Belo Horizontében az utcákon a buszsöfőröké a pole pozíció. Jelszó: kapaszkodni vagy földre ülni.



Komoly kalandok vártak a szurkolókra Brazíliában a stadionba vezető buszozás alatt is. Ráadásul hat órával a mérkőzés megkezdését megelőzően készülni kellett, bár külön buszokat indítottak a stadionhoz. Talán ezzel volt a legegyszerűbb kijutni. Öt órával a kezdés előtt indultak a járatok, amiben a leomlott hídnak is szerepe lehetett. Viszont nem voltak forgalmi dugók. Az autóbuszok kék színűek voltak, ami azért volt érdekes, mert Belo Horizontéban különböző színűek a buszok, attól függően, hogy érintik-e a belvárost vagy sem. Ha érintik, akkor kék színűek. A piros és sárga buszokkal a külvárosba lehet eljutni.

Egyik másik sofőrre igazán ráférne egy kis továbbképzés. A vezetők vagy teljes gázzal vagy satufékkel oldják meg a közlekedési helyzeteket, legyen az piros lámpa, kanyar vagy gyalogos. Gyakori, hogy az utasok a padlón találják magukat. Errefelé a busz nem várja meg, hogy az utasok elhelyezkedjenek, pláne megkapaszkodjanak. Ha valakinek nincs bérlete, vehet egyet a kalauztól, aki egy forgóajtószerű alkalmatosságon keresztül engedi az utasokat. Azután pedig már repült is a busz végébe, a hírtelen indítás után. A végén persze mindenki célhoz ér, csak a brazilok nem lettek világbajnokok.