Az orvoslás antik bölcsője

2014-07-16 20:38:00 superadmin

hírkép

Ha megkérdeznék tőlünk, hogy honnan eredeztethető a mai gyógyászat, vagy hogy honnan "kölcsönöztük" az orvoslás etikáját, valószínüleg rávágnánk a választ: a görögöktől. Még akkor sem nehéz kitalálni, ha nem emlékszünk pontosan például Hippokratész nevére, elégre majdnem minden az antik görög kutúrára vezethető vissza. De tudje-e, hogy hol volt az első kórházak egyike?  Ha nem, akkor had segítsünk, ismerje meg Kosz szigetét!



Kosz szigete az Égei tengeren, Törökországtól alig 8 kilométernyire terül el. Különlegessége, hogy egyike a vidék kevés olyan szigetének, amelyek képét nem a hegyek határozzák meg, hiszen Koszon csupán egyetlen hegy található, a 846 m magas Dikeosz, a sziget többi része viszont viszont sík, illetve lankás és híresen szép növényzet takarja.

Épp a csodás növénytakaró miatt szokták ezt a helyet az Égei-tenger úszó kertjeként is emlegetni. Az ilyen túlzó jezők persze mindig vitethetóak, ami viszont biztosan jellemzi Kosz az a vitethatatlan törénelmi szerep. Ugyanis itt született Hippokratész, a híres antik orvos, az orvostudomány atyja, sőt ahogyan arra a bevezetőben is utaltunk,  itt volt az Aszklepeion is, a világ első kórházainak egyike is. Nem meglepő hát, hogy az antik korban a Földközi-tenger térségéből tömegek keresték fel Aszklépiont a gyógyulá reményében.

Kosz azonban nem csak az ókorban volt népszerű, am is rengetegen keresik fel a szigetet, melynek egyik híressége az orvosi eskű névadó atyjának, Hippokratésznek emléket állító platánfa, ami a fővárosban található. A turisták szívesen zarándokolnak ide, annak ellenére, hogy a fa minden bizonnyal nem Hippokratész idejéből származik, hiszen nincsen olyan platánfa, amely ennyit megélt volna.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a valaha jelentős vallási központ környéke a mandulafenyőkkel és ciprusfákkal szegélyezett szentély épületegyüttesével napjainkban is tökéletes helyszín a feltöltődéshez, már csak a gyönyörű kilátás miatt is, mivel innen szinte közvetlen közelről csodálhatjuk a török partokat is. A Kosz városban található erődöt is érdemes felkeresni. Ez egykor johannita lovagok építeték, és bár mára igen kevés maradt meg az egykori épőletből, romoknál és a szép tájon tett kirándulás mégis felejthetetlen élményt nyújthat.

Ha érdekli a modern orvoslás eszméinek antik bölcsője, ha pihenéssel töltené fel testét és lelkét, ha még nem döntötte el, hol nyaraljon idén, akkor válassza Kosz szigetét! Történelmi múlt, csodás táj, hűsítő tenger: mindez elérhető áron. A Neckermannál például már 300 eurós ár alatt foglalhat szállást egy főnek, egy teljes hétre, de számtalan további ajánlat közül válogathat! Foglalási tipp: keressen a last minute utak között, vagy, ha teheti, válasszon kora őszi indulási időpontot, így a legkedvezőbb árú utazások közül válogathat!

További információk: www.neckermann.hu