Nemzeti vágta, hetedszer

2014-09-20 19:12:00 V.J.

hírkép

Ismét nyeregbe pattant a nemzet. A Hősök terén kialakított pályán 72 település lovasai mérték össze tudásukat. Az is kiderült hogy kik kerülnek a holnapi középdöntőbe, hogy vágtassanak az értékes díjakért és a dicsőségért.



A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával, ágyúdörgéssel és a versenyzők fogadalomtételével kezdődött el a hetedik Nemzeti Vágta a Hősök terén. A lelátók pillanatok alatt megteltek, több ezren voltak kíváncsiak az első napra.

Az elővágta is megmozgatta a közönséget, hiszen szinte dugig megtelt a pálya környéke. A futamokból két-két versenyző jutott tovább. Természetesen más programok is szórakoztatták a lószerető nézőket. Elsőként a kishuszárok vették birtokba a pályát. 15-en versenyeztek a döntőbe jutásért, Hajnal József az elsők között jutott tovább a vasárnapi döntőbe.

Sokan jöttek a határokon túlról is versenyzőként és nézőként is. A nemzet tehát ismét lóra szállt.