Elképesztő hőlégballon-repülés a föld alatt

2014-09-30 14:30:00 superadmin

hírkép

Pontosan 10 évvel azután, hogy Felix Baumgartner vakmerő bázisugrást hajtott végre Horvátországban a Mamet barlang szakadékánál, a helyszín most egy újabb hihetetlen próbálkozásnak adott otthont.



A Horvát Idegenforgalmi Hivatal támogatásával Ivan Trifonov, a 70 éves osztrák származású hőlégballon pilóta lett az első ember, aki a föld alatt repült hőlégballonnal. A tapasztalt pilóta már amúgy is 4 Guiness-rekord büszke tulajdonosa, többek között elsőként repülte át a Földközi-tengert és elsőként jutott el hőlégballonnal az Északi- illetve a Déli-sarkra. A mostani produkciójával várhatóan meg lesz az 5. címe is. Bár Trifonov 2002-ben úgy tervezte, hogy 50 kilométer magasból fog egy ejtőernyős ugrást végrehajtani, hőlégballonból, végül honfitársa, Felix Baumgartner hajtotta végre 39 kilométer magasból 2012-ben.

Trifonov a különleges kalandját Verne Gyula: Utazás a föld középpontja felé című regénye ihlette, és a horvátországi helyszínnél tökéletesebb helyet aligha találhattak volna a szervezők.

Trifonov a hőlégballonnal egészen a barlang aljáig leereszkedett, majd egy kis szuvenírt is ott hagyott. A Mamet barlang 206 méter mély, a bejárata mintegy 60 méter széles. Obrovac közelében található, a Velebit Nemzeti Park területén. A történelmi utazás 25 percig tartott. A különleges produkcióval az idegenforgalmi hivatal a horvát aktív turizmusban rejlő lehetőségekre kívánja a figyelmet irányítani.

Felix Baumgartner ugrása 10 évvel ezelőtt: