Magyarországon egyedülálló IQ-teszt

2015-04-29 14:28:00 superadmin

hírkép

A napokban végleges formát nyert az a Magyarországon valódi újdonságnak számító, középiskolásoknak szóló adaptív IQ-teszt, amelyet az OTP Fáy András Alapítvány pénzügyi és szakmai támogatásával készített a MensaHungarIQa Egyesület. A tesztet először az Alapítvány OK Központjának karrierprogramjain, az OK Karriersuliés az OK Karrieriskolasorán fogják használni.



A két fél együttműködésével létrehozott közös társadalmi érték a jövőben jelentősen segítheti a magyarországi középiskolás korosztály pályaorientációjához szükséges tanácsadást és a korosztály tagjainak karrierjét is; egyben segítséget nyújthat a szülőknek, a továbbtanulással foglalkozó tanároknak és szakembereknek is napi tevékenységük során.

 

„A teszt egyedisége komplexitásában és adaptivitásában rejlik, Magyarországon ilyen összetett – kimondottan a középiskolás korosztály számára összeállított, őket ekkora pontossággal mérő – IQ-teszt még nem született.” – foglalta össze Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvezetője, miért egyedülálló a fejlesztés.

 

„17-18 éves középiskolásokon sztenderdizáltuk a tesztet. Ebbe többek között az OTP Fáy András Alapítvány Mintaiskolájának, a Budai Középiskola diákjait is bevontuk több alakalommal. Ezek a fiatalok nem csak egy tudományos munka meghatározó résztvevői lettek ezáltal, hanem természetesen ingyenesen megkapták saját mensásteszteredményeiket is. Sőt, több kiemelkedő eredményt elért fiatal az egyesületükbe is felvételt nyert” – mondta Nagy-Lantos Balázs, a MensaHungarIQa elnöke.

 

Maga az összetettség arra vonatkozik, hogy az elkészült produktum tartalmaz verbális és a nem-verbális tesztet is, azaz magyar nyelvre applikált, a magyarországi társadalmi és kulturális értékrendhez igazodó, valamint kultúrafüggetlen, nemzetközileg is használható logikai kérdéseket egyaránt. Szintén különlegességnek számít, hogy a teszt adaptív, így a különböző feladatok a korábbiakra adott válaszoktól és a rájuk fordított időtől is függnek, ezáltal a kérdések sorrendje mindenki számára más és más.

 

A két szervezet már korábban is rendelkezett közös programmal: a többek között a Volt Fesztiválon és a Szigeten is megjelent LogiKaland elnevezésű standjukon több ezer magyar és külföldi szórakozni, gondolkozni és tanulni vágyó érdeklődő számára kínáltak különböző játékos, leginkább logikai feladatokat.