Sport és nemzeti siker a Budai Várban

2015-09-25 16:18:00 Papp Gergely

hírkép

Nemzeti Siker – a Sport címen rendezett konferenciát a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) a Magyar Tudományos Akadémia budavári dísztermében. A mostani rendezvény az első állomása volt annak a konferencia-sorozatnak, amit a NÖRI a „nemzeti siker” fogalma és bemutatása köré szervezett.



Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a NÖRI elnöke köszöntőjében elmondta, hogy „a sport erőt és kitartást ad azoknak, akik művelik”. A NÖRI által indított konferenciasorozatot pedig azért a sporttal nyitották meg, mert „ a világ figyelme a sporttal kapcsolatosan irányul Magyarország felé”, kiemelve a 2016-ban esedékes Rio de Janeiro-i olimpiát és a Magyarországon megrendezésre kerülő 2017-es Úszó Világbajnokságot. „Az utóbbival kapcsoltban mindenkinek csak az lehet a célja, hogy sikeres rendezvény legyen” – tette hozzá a NÖRI elnöke.

A felszólalók között volt Magyar Zoltán olimpiai bajnok, a Magyar Torna Szövetség elnöke, aki a hazaszeretetről és az olimpiáról beszélt. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke a sportszerűség fontosságára hívta fel a figyelmet. Gallov Rezső újságíró, nyugalmazott államtitkár a rendszerváltás utáni sportéletről és a sport újjászervezéséről mondta el tapasztalatait. Beszédet mondott még Török Ferenc olimpiai bajnok, Nébald György a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke és Surányi András filmrendező, a BGF tanszékvezető docense.

A konferencia első részében közismert sportolók, újságírók és sportvezetők számoltak be élményeikről, tapasztalataikról és a sportban elért sikereikről.

„A világ minden táján politikai nézettől, nemtől és kortól függetlenül szeretik a sportsikereket, mert a teljesítmény látványos, felemelő. Nálunk, a Kárpát-medencében mégsem csak az öröm forrása, nem csak játék a sport, hanem élet-halál kérdése is” – állt Orbán Viktor köszöntőjében.  A miniszterelnök üzenetében utalt arra is, hogy „a sport megmutatja, ki vagy és kivé lehetsz, ehhez azonban munkára, hitre és kitartásra van szükség”. Végezetül kiemelte, hogy Magyarország, a magyar nemzet érdeke az egészséges és életerős társadalom, ennek pedig elengedhetetlen feltétele a sport, ami „megtanít minket magunkért, egymásért vállvetve küzdeni és tisztességesen győzni vagy emelet fővel veszíteni”.

A konferencia fővédnöke Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a rendkívüli EU-csúcs miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Megnyitó beszédét Dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára olvasta fel.

A konferenciát végül Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke zárta, aki azt kérte, hogy becsüljük meg azokat a sportolóinkat is, akikről ma már kevés szó esik. Utalva Sárosi György labdarúgóra és kiváló edzőre, Zsengellér Gyulára, az 1938-as VB-döntős magyar válogatott focistára, Csik Ferenc olimpiai bajnok úszóra és olyanokra, akikről már elfeledkeztünk. „Bárki legyen is, aki magyar címeres mezben sikert ér el, önbizalmat, erőt és energiát bocsát a nemzet rendelkezésére” – zárta beszédét Boross Péter, megköszönve a szervezőknek és az előadóknak a konferencia létrehozását.
Szegedi Péter szociológus arról beszélt, hogy Magyarország miként vált futballhatalommá a XX. század első felében. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója a két világháború közötti magyar sportdiplomáciáról adott elő, ismertetve azokat a nehézségéket és küzdelmeket, amelyekkel az akkori magyar sportvezetésnek szembe kellett néznie ahhoz, hogy Magyarország ismét teljes értékű tagja legyen a nemzetközi sportéletnek.

Szakály László, a Veritas Történeti Kutatóintézet főigazgatója az élsport és a honvédelem viszonyáról tartott előadást. Bolgár Dániel történész a zsidó sportolókat ért megkülönböztetésekről és előítéletekről beszélt. Takács Tibor tudományos munkatárs a szocialista Magyarország sporthoz fűződő viszonyáról és a sport, mint hatalmi reprezentáció eszközéről tartottot előadást. Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese a magyar sportsikerekről és azok hatásáról számolt be a határon túli magyarok nemzeti identitásában. Papp Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet  szakmai főosztályvezetője végül a magyar sport emlékhelyeinek megőrzésére, illetve megteremtésére hívta fel a figyelmet.

A rendezvény második részében történészek, tudósok és kutatók tartottak előadást a sport társadalomtudományi jelentőségéről és a sport, illetve a nemzeti identitás összefüggéseiről.