Önkéntesek ezrei segítik a vizes VB-t

Megkezdődött a segítők felkészítése

[V.J.] publikálva: 2017-04-24 10:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nyolcvankét nappal a magyarországi vizes világbajnokság rajtja előtt vasárnap délelőtt megkezdődött az önkéntesek képzése.


A Pesti Vigadóban megtartott első rendezvényen a vb 3500 önkéntese közül nyolcszázan vettek részt. Elsőként Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket.

Ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy mivel Budapest és Balatonfüred a mexikói Guadalajara visszalépése miatt két éve kapta meg a rendezés jogát, így a magyar szervezőknek csak fele annyi idő állt a rendelkezésükre a felkészülésre, mint más világbajnokságok esetében.

“Óriási szükségünk van rátok” – hangsúlyozta az államtitkár. Elmondása szerint a szervezésben egyik legfontosabb szerepkört ellátó önkénteseknek hat sportág eseményein, összesen harminc területen kell tevékenykedniük a világbajnokság idején.

“Jól felkészült, odaadást tanúsító, és önállóan is helytálló, segítő társakra van szükség” – fogalmazott Szabó Tünde. Kifejtette, biztos abban, hogy az önkéntesek helyt fognak állni a világ egyik legnagyobb sporteseményén. Zárásként kiemelte, csak velük együtt lehet megmutatni a világnak, hogy Magyarország igazi sportnemzet.

Gyárfás Tamás, a nemzetközi szövetség (FINA) végrehajtó bizottságának alelnöke röviden csak annyit mondott, most érzi igazán, hogy hamarosan kezdődik a világbajnokság.

Mocsai Lajos, az önkéntesek szervezéséért és képzésért felelős Testnevelési Egyetem (TF) rektora azt mondta: “ez az a terület, amelyben nem hibázhatunk, mert egy szarvashiba az egész fantasztikus szervezésre is rányomhatja a bélyegét”.

A rektor elsősorban a kommunikáció színvonalát hangsúlyozta, mert csak ennek segítségével lehet kiépíteni azt a bizalmat, amely megalapozhatja a hitelességet. Hozzátette, a jó önkénteseknek széles felkészültséggel kell rendelkezniük, feladatukat fegyelmezetten kell ellátniuk, ugyanakkor megfelelő kreativitás is szükséges a részükről ahhoz, hogy pszichés teher alatt is képesek legyenek megoldani a váratlan helyzeteket.

Mocsai kiemelte, a tökéletesség helyett a professzionalizmusra kell törekedni, mert azzal helyre lehet hozni a hibákat. Azt kérte az önkéntesektől, érezzék át, hogy a saját területükön tulajdonképpen ők az igazgatók. Végezetül azt kívánta nekik, hogy később majd úgy gondoljanak vissza az önkéntességükre, mint életük egyik legemlékezetesebb és legfelejthetetlenebb élményére.

A TF rektora az MTI munkatársának kifejtette, összesen hatezer jelentkezőből választják ki azt a 3500 főt, akik a legalkalmasabbak az önkéntes feladatok ellátására, de ezen kívül még lesz egy olyan tartalékcsapat is, amelynek tagjai a bárhol megüresedő helyekre bevethetőek lesznek.

Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásában megemlítette, hogy a szervezőbizottságot a vizes világbajnokság esetében a kormány állította fel, s azt elnökként Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vezeti. Tájékoztatása szerint a július 14. és 30. között sorra kerülő világbajnokságra hétezer akkreditált résztvevő érkezik, az augusztus 7. és 20. között rendezendő masters vb-re pedig 12-14 ezer versenyzőt várnak. Kitért arra is, hogy a két vb-t számos rendezvény egészíti ki, így Budapesten tartja majd tisztújító kongresszusát a FINA, amelynek ezerfős gálavacsorájának az Operaház ad otthont.

Az ügyvezető igazgató beszélt a vb gazdasági hasznairól is. Tájékoztatása alapján az új létesítmények építése ötezer főnek adott munkát, s a vb kapcsán a Margitszigeten és Balatonfüreden is olyan a beruházások valósultak meg, amelyekre a világbajnokság nélkül nem, vagy csak később került volna sor. Végül azt emelte ki, hogy a vizes világbajnoksággal Magyarország nemzetközileg is felértékelődik, ugyanakkor hatására fellendülhet a sport és a turizmus is.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pingvinfiókák vesztek ezerszám a vízbe
Eltűnt a világ második legnagyobb kolóniája
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Néhány napra kellemes célpont lehet Moldova
Szép környezet, kellemes zene, finom kávé és péksütik
RECIKLI
A legenda és a gyermekkorunk
Alpokalji búcsú Niki Laudától

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--