Hajóroncsok a Vörös-tenger mélyén

Hurghada egyik kedvelt szállodájától, a Sindbad hoteltől mindössze párszáz méterre található a kikötő, ahonnan a tengeralattjárózni vágyókat egy hajó viszi ki a nyílt vízre. A hajó kapitánya jókedvű, laza fiatalember. A barátságosabb utasoknak még azt is megengedi, hogy egy rövid ideig átvegyék a hajó irányítását. Ez természetesen nem segítség nélkül történik, a parancs kétféle lehet: jobbra vagy ballra. A kapitány szélesen vigyorog, harsányan énekeli a fedélzeten szóló slágereket és egészen beleéli magát a szerepcserébe – ezúttal ő lesz a turista, aki a kormánynál ülőt zavarbaejtően sok szögből fotózza.

A húszperces hajóút után üdítővel felfrissülve lehet nekivágni az igazi kalandnak. A sárga tengeralattjáró gyomrába egy hosszú létra vezet le. Ahogy mindenki elfoglalta a helyét a kerek kis ablakoknál, már meg is kezdődik a süllyedés. Sokáig nem látni mást, csak az átlátszó vizet, aztán egyszercsak megjelenik az első hal, nyomában egy egész sereggel. Később kiderül, hogy kis csalás történt: a tengeralattjárót mindvégig egy búvár követi, aki folyamatosan eteti a halakat, hogy a bámészkodók szeme elé terelje őket.

A felszínhez közel főleg medúzákat, és barrakúdákat, lejjebb rengeteg más méretű, formájú és mintázatú halafajt is látni. A kirándulás egyre izgalmasabb: a korallokból nemsokára hajóroncsok körvonalai rajzolódnak ki. Ezeket az eltelt évtizedek alatt egészen bekebelezték a tengeri növények, így szinte egyé váltak az ajzattal. Az oszló hajótest mellett törött árbocrúd meredezik a felszín felé – talán egyike azoknak, melyről egy régóta utazó matróz valamikor elsőként pillantotta meg a partokat.

A tengeralattjáróban a mérsékelt levegőtlenséget leszámítva pompásak a körülmények, a kapitány itt is megengedi, hogy a fotósok rövid ideig helyet foglaljanak mellette a „szélvédőnél”. A kék fénnyel megvilágított kabin ablakai pedig egy olyan világba engednek betekintést, melyet korábban talán csak a National Geographic vagy a Spektrum műsoraiból ismerhettünk.