A legjobb mecénásokat díjazta a Summa Artium

Roma zenei képzés és kortárs irodalom a nyertesek között

[superadmin] publikálva: 2014-04-03 18:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Három kategóriában osztottak díjakat idén a Mecénás Napon. A Summa Artium által meghirdetett pályázaton a kultúrát és művészeteket kiemelkedő módon támogató vállalatok és magánszemélyek  indultak. A díjazottak között szerepel Mészáros Zoltán, a Snétberger Központ társ-alapítója és kuratóriumi elnöke és az Aegon Biztosító a Magyartanárok Egyesületével közös projektje is.


A művészeti mecenatúra legrangosabb hazai pályázatára három kategóriában lehetett jelentkezni. A pályázatok közül a szakmai zsűri az előválogatás után 8 pályázatot választott ki. melyek közül három részesült elismerésben, március 11-én, a Mecénás Nap díjátadó gáláján. A díjakkal és a Mecénás Napi árveréssel a létrehozó Summa Artium célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a kulturális és üzleti világot ezzel is segítve mindkét fél számára értékes és sikeres együttműködések megvalósulását.

2014-ben Az év Patrónusa díjat Mészáros Zoltán, a Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ társ-alapítója, az Alapítvány kuratóriumának elnöke kapta. Az intézet alapvető feladatának tekinti roma fiatalok zenei képzését, melynek érdekében évente 60 tehetséges roma fiatal vehet részt 12 hetes kurzusokon és táboron. A központ munkájáról a díjazottat kérdeztük.

Mióta működik a Snétberger Zenei Tehetség Központ és hogyan, milyen szempontok alapján választják ki a támogatott diákokat?

Az intézmény 2011 nyarán fogadta az első hatvan diákot. Az ide kerülő gyerekek elsősorban meghallgatások során kerül hozzánk Minden évben márciusban tartunk ilyeneket az ország több városában. Főképp olyan városokba, területekre megyünk, ahol az előzetes jelentkezések alapján, érzékelhető hogy érdemes elmennünk. Jártunk Salgótarjánban, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett vagy Kecskeméten, de voltunk Szlovákiában is, hiszen bekerülhetnek a programba külföldön élő, de magyar roma gyerekek is. Vannak, akik nem tudnak eljönni egy meghallgatásra, de a honlapunkon keresztül hozzájutnak azokhoz az információkhoz, hogy hogyan lehet jelentkezni. Sokan felvételt küldenke nekünk, amelyben bemutatják a zenei tudásukat

Hány diákot sikerült eddig bevonni a tehetséggondozásba?

Intézetünk alapító okiratában évi 60 gyerek oktatására vállaltunk kötelezettséget, Ők azok, akik évente tizenkét hetes szakkolégiumi képzésen vesznek részt, ami három szemeszterre tagozódik. Idén már a negyedik évre készülünk, ez összesen 240 gyereket jelent. Persze ez nem teljesen így van. A tanári karunknak szabad keze van, így vannak olyan tehetséges gyerekek, akiket 2-3 éven keresztül is visszahívunk. 20-25 gyerek vélhetően olyan lesz, aki már másod- vagy harmadéve idejár hozzánk.

Hogyan fogadják a szülők ezt a lehetőséget és a programot?

A szülők 99%-a nagyon támogató. A gyerekeink egy része olyan családból jön, ahol a déd- vagy nagyszülőkig visszamenőleg volt zenész a családban. Mondhatjuk, hogy a rendszerváltás a zenész romákra súlyos krízishelyzetet hozott.  Sok ilyen családból származó gyerek került be hozzánk, akiknek az édesapja, nagyapja is prímás volt valahol és nálunk találkozott először a jazz-zel és ma már akár egy hajón muzsikál, vagy klubokban lép fel akár az itt megismert társaival. A zenész családoknál ez egyszerűbb kérdés. Egy másik része a gyerekeknek teljesen, vagy félig autodidakta. Ők jellemzően kis falvakban élnek és onnan kerültek be az intézetünkbe. Hátrányos helyzetű településeken, leszakadó régiókban élnek, ahol nagyon korlátos a zenei oktatás lehetősége. Ez nagyobb kihívás, hogyan tudunk ezeknek a gyerekeknek olyan segítséget adni, hogy a zenei pálya irányába mehessenek. A hozzánk bekerülők nagyon sok mindent kapnak a zene mellett. Kapcsolatokat, reményeink szerint látásmódot, hozzáállást és természetesen barátságokat. Van egy mentor hálózatunk, mely nélkül lehetetlen a kapcsolattartás az intézetből kikerült diákokkal. Most hat mentor dolgozik a Snétberger Központnál. Rajtuk keresztül tartjuk a kapcsolatot a gyerekekkel, a családjaikkal és az iskolákkal is. Ez egy komplex munka, rengeteg kihívással.

A Mecénás Nap Projekt kategóriájában az Aegon Magyarországi Általános Biztosító Zrt. és a Magyartanárok Egyesületének együttműködését díjazta a zsűri. Az Aegon Magyarország 2006 óta adja át évente az Aegon Művészeti Díjat az előző év legjobb könyve szerzőjének. A vállalat 2012-ben kezdte együttműködését a Magyartanárok Egyesületével, hogy a kortárs irodalom tanítása ne csak tananyag, hanem az irodalom értésének fontos eszköze lehessen. Ennek keretében készültek azok a multimédiás csomagok, melyek az Aegon Díjat nyert szerzők műveivel ismertetik meg a középiskolásokat és a pedagógusokat is. A sikeres projektet Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke is alapvető fontosságúnak tartja.

Hogyan választották ki a multimédiás tancsomagok anyagát?

Az eddig megjelent csomagok az Aegon Művészeti Díj győztesei voltak. Nyolc Aegon Díjat adtak ki és minden évnek volt egy díjazott könyve. Spiro György Fogság című könyvétől, Barnás Ferenc Másik halál című könyvéig. Kiegészítésként a tavaly előtti, vagyis a 2013-as short listáról került be a két legtaníthatóbbnak tartott könyv az Aegon szavazása alapján.

Tervezik-e a továbbiakban is ennek a tancsomagnak a kiadását?

Ez nem rajtunk múlik. Természetesen boldogok vagyunk, ha csinálhatunk ilyeneket, hiszen ezek nagyon jól használható anyagok és mindenki szerint nagyszerűek. Nagyon fontosnak tartom, hogy kortárs írók legfrissebb műveinek tanításához kapjanak a tanárok segítséget, amelyek egyúttal módszertani frissítésre is szolgálnak.

Ami biztos, hogy az idei év nyerteseinek műveihez is készül valamilyen tancsomag, bár természetesen még nem tudjuk ki lesz a győztes. Vannak persze egyéb szempontok is. Nem biztos, hogy a zsűri által legjobbnak ítélt könyv a legjobban tanítható. A korábbi években is voltak nagyszerű könyvek, amelyekből lehetne szemezgetni. Az idei listáról 3-4 könyv is lehetne, amelyekből készülhetnek tancsomagok. Ez az Aegon szándékától és anyagi lehetőségeitől is függ.

A kortárs irodalom megismertetésén túl a Magyartanárok Egyesülete mire helyez még hangsúlyt tevékenységében?

Két arcunk van. Az egyik az a szakmai továbbképző, önépítő munka, a másik pedig a szakmapolitikai arculat.

Természetesen fontosnak tartjuk a klasszikus irodalmat is. Minden évben tartunk egy-két – régebben három - konferenciát. Az egyik klasszikusról szól, a másik kortárs műről. A harmadik témája valamilyen film vagy média. A továbbképzések jellegét jól jelzi, hogy minden évben van egy módszertani táborunk, mindig más városban. Itt mindig szerepel egy klasszikus szerző és egy kortárs szerző. Ez nemcsak előadásokból, hanem szemináriumokból is áll, ahol a legkorszerűbb módszereket is igyekszünk átadni. És lehetőséget biztosítani a különbözö ideje tanító tanároknak, hogy elmondják egymásnak tapasztalataikat, oktatási gyakorlatukat. Ez egy műhely.

Van természetesen oktatáspolitikai tevékenységünk, melynek során különféle dokumentumokban fejtjük ki az álláspontunkat, melye nem szokott semmilyen kormányzat figyelembe venni, vagy csak nagyon kis százalékban, de hát ez a dolgunk.

A Kortárs művészetért kategória nyertese a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. lett. A Fundamenta–Lakáskassza Zrt. több mint tíz éve támogatja az Amadeus Művészeti Alapítványt, 2008-ban pedig átvette, és azóta minden évben lehetővé teszi az Amadeus Alkotói Ösztöndíjak finanszírozását. Ennek keretében az alapítvány évente havi fix összegű ösztöndíjat biztosít egy szobrász és egy festő szakos egyetemi hallgatónak, egy teljes tanulmányi éven keresztül. Az alapítvány és a vállalat közötti tartós együttműködési szerződés garantálja az Alkotói Ösztöndíj Program biztos anyagi hátterét, és lehetővé teszi az alapítvány számára további önálló alapítványi programok működtetését. Balogh Pétert, az Amadeus Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük.

Mióta működik az alapítvány és milyen célból jött létre?

Az Amadeus Művészeti Alapítványt a magyar zene- és képzőművészet támogatására Baranyay László professzor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető tanára 1993-ban hozta létre - az állam csökkenő szerepvállalása, a központi költségvetés zsugorodó intézményi támogatásának ellensúlyozása érdekében.

Az eredeti elvek alapján 1999-ben dr. Balogh Péter ügyvéd kurátori megbízatásával az alapítvány hiánypótlóan a kortárs képzőművészet és azon belül a fiatal tehetségek felkarolás felé nyitott.

Kezdetben hallgatói ösztöndíjainkkal, azt követően 2008-ban a pályakezdő fiatal képzőművészek számára létre hozott alkotóházunkkal kezdtük missziónkat, majd újabb lendülettel 2012 óta a rezidens és kurátori programjaink illetve a legmodernebb technikával felszerelt kiállítótér létrehozásával segítjük a fiatal művésztehetségek gondozását, immáron a legnagyobb hazai művészeti alapítványként.

Két évtized elteltével az eredeti célok kifejezett aktualitásával, támogatóink kitartó jelenlétével és szakmai programjainkkal igyekszünk hozzájárulni a magyar képzőművészet itthoni és nemzetközi fejlődéséhez és elismeréséhez.

Eddig hány diák kapott ösztöndíjat, milyen visszajelzéseket kaptak tőlük a programmal kapcsolatban, illetve követik-e az ösztöndíjban részesültek további pályáját?

Az elmúlt 15 évben 40 nagy ösztöndíjasunk és közel 200 kisösztöndíjasunk volt, ami igen nagy szám. Minden évben rekord nagyságú a jelentkező diákok száma mind a budapesti, mind a pécsi ösztöndíjra, mely azt jelenti számunkra, illetve a visszajelzések is azt mutatják, hogy igen népszerű a programunk. Az igazi tehetségek neveivel gyakran találkozunk kereskedelmi galériák  vagy egyéb helyszínek kiállításain, örömmel látjuk hogy tovább ível a pályafutásuk. Létezik több művész, aki igazán felkapott, van neve a művészeti szakmában!

Milyen további önálló alapítványi programokkal tervezik bővíteni a meglévő repertoárt?

Fontos még, hogy minden programunkat egy- egy támogató révén valósítjuk meg, - támogatóink pedig hosszú távon karolják fel rajtunk keresztül a fiatal kortárs képzőművész tehetségeket.

Az idei Summa Artium díj bizonyíték számunkra művészet szakmailag (2007-ben alapítványunk kuratóriumi elnöke dr. Balogh Péter nyerte el a Summa Artium díjat) , de egyben bizonyíték arra is, hogy az Amadeusnak sikerült egy olyan innovatív építkezési módszert kidolgoznia és megvalósítania, mely tanulságos lehet számos egyéb alapítvány és civil kezdeményezés számára. Hisz tudjuk, hogy a jó ügyeket szolgáló kezdeményezések 90 százaléka attól szenved, hogy képtelen kapcsolatba lépni, vagy hosszú távú win-win együttműködést kialakítani az üzleti szférával, mely számtalan kiváló ötlet és nemes szándék végét jelenti.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tízezer kutyát vágtak le
A kínai kutyahús-fesztiválon rengeteg kutya veszti életét
PÉNZTÁRCA
Nyerők a pénzügyi ismeretek
Szerezz egy csapatot és indulj!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Malawi mesék vámpírokról
Magyar orvosok is mesélnek a Világszámban
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--