2000 állatkísérleti majom megmenekül

A makákókat elköltöztetik Izraelben

[szorenyi.p] publikálva: 2014-02-12 22:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Új otthont keresnek Izraelben csaknem kétezer, külföldi állatkísérletek számára tenyésztett majomnak, mert egy új törvény betiltotta a kísérleti célú majomexportot az országból.


A Háárec című izraeli újság értesülése szerint már találtak helyet 650, egykor a természetben befogott közönséges makákónak: 300-at egy afrikai ország természetvédelmi parkjába költöztetnek, 300-at pedig Izraelben fogadja be a ben-semeni majommenhely.

Azért kell sürgősen elköltöztetni az állatokat, mert egy új rendelet szerint 2015-től nem szabad külföldre kísérleti célokra majmokat exportálni Izraelből, sőt a Mauritius szigetéről származó, természetben született majmokat az országon belül is tilos laboratóriumi célokra eladni.

Az 1991-ben létrehozott Mazor-farm nevű telepen eddig majmokat tenyésztettek külföldi exportra, de Gilád Erdán volt környezetvédelmi miniszter egy évvel ezelőtt állatvédelmi okokból rendeletben tiltotta be az üzletet.

A belföldi viszonylag csekély laboratóriumi igények nem teszik kifizetődővé a farm további működését, ezért bezárásáról határoztak. Erdán utódja, Amír Perec környezetvédelmi miniszter sem változtatott elődje döntésén, és egymillió sékelt (60 millió forint) irányzott elő a majmok hazai és külföldi állatmenhelyeken történő elhelyezésére.

Noha a környezetvédelmi minisztériumban üdvözölték a 300 majmot befogadó afrikai ország döntését, egyelőre nem kívánták megadni az ország nevét, mert még nem kapták meg a veszélyeztetett állatok nemzetközi kereskedelmét szabályozó fajmegmentési nemzetközi egyezmény, a CITES beleegyezését az ügylethez.

A Ben-Semenben maradó 350 makákóból százat már át is szállították, ezek olyan új nyitott teret kapnak a menhelyen, amelyben a látogatók nem zavarják őket. Ez a hely már húsz éve fogad be volt laboratóriumokból és állatcsempészetből származó majmokat.

A minisztérium már számos külföldi vadállatoknak otthont adó nagyobb intézményt megkeresett, de mivel a makákók nem elég érdekesek és ritkák, nincs érdeklődés irántuk. Tartásuk viszont kisebb helyeken és magánszemélyeknél szakértelem nélkül nem megoldható.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



200 millió éve vagyunk férfiak

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ekkora bogarat még nem látott
Még félhet is tőle
PÉNZTÁRCA
Kisautó 700 ezer forintért
Az indiai jármű állítólag négyszemélyes
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Luxushotelek Bakuban
Különleges miliő és hangulat Azerbajdzsán fővárosában
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2021.10.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2021.10.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok
2021.10.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Nem is olyan nehéz eset Katie

Szófelhő / Archív
--