2019-ben tovább szépül Nagyvárad

Folytatódnak a beruházások

[Ujvári] publikálva: 2018-12-28 08:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A magyar határtól alig néhány kilométerre fekvő Nagyvárad az utóbbi évek során rohamos fejlődésnek indult, 2018-ban számos történelmi épület felújítása mellett új beruházások is megvalósultak.


Decemberben adták át a Centenárium hidat, mely a Plevnei és Szigligeti Ede utcákat köti össze a Sebes-Körös két partján, az egykori, csak gyalogosok által használt Csillagos híd helyén. A közel nyolcvan méter hosszú és 18 méter széles vadonatúj átkelő a leghosszabb olyan híd Romániában, melynek nincsenek a folyómederben pillérei. A híd uniós támogatással épült, a 3,3 millió euróból mintegy 2,6 millió volt a támogatás, a többit az önkormányzat biztosította.

Mostanáig már megújult a nagyváradi belváros több emblematikus épülete, így a Szent László téri 6-os számú ház, a Stern-palota, a Moskovits Miksa-palota valamint a Deutsch-féle üvegüzlet. 2020-ig a centrumban található összes történelmi épület homlokzata megszépül. Az épületek mellett több közterület is megújult az utóbbi időben: a Vasile Alecsandri vagy Zöldfa utca új burkolatot kapott és sétálóutcává alakították át.Októberben fejeződött be a Teleki utcai zsinagóga felújítása, és december 5-én nyílt meg múzeumként a látogatók számára. Nagyváradnak ez a harmadik zsinagógája, amelyet felújítottak, ezzel emléket állítanak a város zsidóságnak, amely hozzájárult a település fejlődéséhez. A külső és belső felújítás befejezése közel 380 ezer lejbe került, amit a város költségvetéséből fedeztek.

Folytatódó beruházások

A közelmúltban elkezdődött a nagyváradi történelmi belváros más műemléképületeinek felújítása is. A két Adorján-ház 18 hónap alatt újul meg, egyenként egymillió lejes költségvetéssel. A Klobusitzky-palota renoválására 540 millió lejt költ a város, a munkálatok 12 hónapig tartanak. A Rimanóczy Kálmán palota, más néven a Velencei ház felújítása közel hárommillió lejbe kerül, a folyamat körülbelül 18 hónapig tart. A Darvas ház (la Roche) megújításának összértéke 1,9 millió euró. Az elsődleges cél a szecessziós stílus emblematikus épületének felújítása, új funkciókkal való ellátása és bejárhatóvá tétele a váradiak, illetve a turisták számára.

A Kolozsváry ház esetében felújítják az épület tetőzetét, a homlokzatát, a korlátokat és a tűzfalakat. A szerződés értéke 320.630 lej.

Turistákat is vár a megújuló városháza

Jövő tavasszal megkezdődik a nagyváradi városháza felújítása, melynek során az épület főhomlokzat felőli részét turisztikai látványossággá alakítják át. Romániában nincs még hasonlóra példa. A beruházás összértéke 19,5 millió lej, a kivitelezési időszak két év. Az épület összes homlokzatát, nyílászáróját, díszítőelemét felújítják, a főhomlokzati részen helyreállítják az eredeti, manzárdos tetőzetet. Az épület belsejének azokat a részeit újítják fel, amelyeket a turisták is látogathatnak majd, vagyis a főbejárat felőli előcsarnokot, a lépcsőzetet, az emeleti előcsarnokot és folyosókat, a nagytermet és a mellette lévő termeket. Az emeletre vezető lépcsőzettel szemben lévő négy ablakra elhelyezik a város jelenlegi és korábbi – az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a két világháború között és a kommunista rendszerben használt – címereit. A földszinten egy mozgássérülteket segítő szerkezetet szerelnek be. A nagyterem székeit amfiteátrum formában, félkörben helyezik majd el és felújítják a terem erkélyét is. A nagyterem bútorzatát kicserélik.

Bevásárlóközpont, aluljárók és mélygarázs

6o millió eurós projekt keretében egy 147.000 négyzetméteres bevásárlóközpont épül a városban 1.000 férőhelyes parkolóval. Divatüzletek, éttermek, szórakoztatóterek és egy 6 termes mozi mellett irodák és bankfiókok is helyet kapnak az épületben.

A jövő év elején elkezdődik két közúti aluljáró építése is, az egyik a Magheru sugárút alatt halad majd, ezzel párhuzamosan felújítják az 1954-ben épült Dacia hidat. Naponta 50 ezer autó halad át a sugárúton és a hídon, az aluljáró megkönnyítené a haladást számukra.

Egy másik közúti aluljáró is épül az Emanuil Gojdu piacnál. A Körös-part bal oldalán elnyúló fejlesztéssorozat teljesen megváltoztatja a város infrastruktúráját, és csökkenti a forgalmi dugókat. Az aluljáró mellett járdák, bicikliutak és buszsávok is készülnek.

A Nagyvárad központjában fekvő Kossuth/Independentei utcai parkoló helyén mélygarázs épül, melynek átadása 2019 elején várható. A háromszintes építményben négyszáz autó fér majd el.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Maszkban Londonban
Mindennapi élet a hétfői szigorítások után
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--