25 milliárdos veszteség a MALÉV-nál
Távozik a cég vezetője
[szorenyi.p] publikálva: 2011-05-27 12:36:00 | megtekintve: 2347 | Nyomtatás
A Malév éves rendes közgyűlésén pénteken a részvényesek 24,56 milliárd forint veszteséggel fogadták el a társaság 2010. évi mérlegét, és az új vezérigazgató kinevezéséig június 1-jétől Limburger Lórántot bízták meg a vezérigazgatói teendőkkel.
A légitársaság tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közölte, hogy a veszteség 275 millió forinttal volt kisebb a 2009. évinél.
A közgyűlésen jóváhagyták Martin Alexander Gauss vezérigazgató munkaviszonyának megszűnését.
A tőkerendezéséről a közgyűlésen nem hoztak döntést, azt az orosz Vnyesekonombankkal folytatandó további tárgyalások miatt június 24-re halasztották.
Az elmúlt évben a Malév menetrendszerinti járatain 2,984 millióan utaztak, 8 százalékkal kevesebben mint 2009-ben, miközben a járatok száma 13 százalékkal csökkent.
A Vnyesekonombank a 96 százalékban a magyar állam tulajdonában lévő Malév egyik kisebbségi közvetett tulajdonosa az AirBridge Zrt.-n keresztül. Az orosz befektetési bank finanszírozója is a magyar légitársaságnak. A múlt év végi információk szerint 102 millió euróval tartozott a Malév a Vnyesekonombanknak.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Bármelyik csődörrel elbánik