A gép forog...

Új tárlat az Ybl Budai Kreatív Házban

[Kail] publikálva: 2020-02-10 11:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Március elejéig tart nyitva az Ybl Budai Kreatív Ház hétvége óta megtekinthető új kiállítása. A művészetszeretők ezúttal Fajó János munkáit láthatják.


A Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművésznek ez az első posztumusz tárlata. Igazából nem csak verniszázsra gyűlt össze a közönség, hanem születésnapra - mondta a megnyitón a 2018-ban elhunyt művész özvegye. Fajó János ugyanis éppen most lenne 83 éves. A kiállítás címe, „A Gép Forog…”. Mert bár a művész már nincs velünk, művei ma is elevenen hatnak: belakják a teret, lüktetnek és pulzálnak. Erről Sárvári Zita, a kiállítás kurátora beszélt, aki elmondta, hogy most először kuriózumokat, sőt kakukktojásokat is láthatunk. Ezek, akár a többi kiállított mű, annak a szikár matematikai és geometriai logikának a termékei, melyet Fajó János élővé tudott tenni, miközben az empirikus és geometriai jelenségeket vizsgálta és megmutatta az összhangjukat képeken, térben kihajtogatott szobrokon.

Az ismétléssel kialakuló kompozíciók, a vonalak, formák és elemek fokozatos elforgatásával létrejövő alkotások egy másik dimenzióba repítenek el minket. Fajó János, akit Kassák Lajos szellemi örökösének tartanak, a magyar konstruktív geometrikus művészet egyik legfontosabb képviselője volt. Alkotásait erős gondolatiság jellemzi: a szemlélődőt szinte lebilincselik, miközben teoretikus időutazásra invitálnak. Egy olyan kalandra, amelyben megpróbáljuk megfejteni az egymásba futó és egymásra épülő formákat, ábrákat, jeleket a grafikai munkákban, szitanyomatokon, festményeken, fali objekteken és szobrokban.


Fajó hitt a művész és a művészet szabadságában, alkotásaiból játékosan, cinkosan kacsint ki ránk. A geometrikus tradíciók és a konstruktivizmus elvei alapozták meg munkásságát, de hatással volt rá az op-art, a minimal art és az „új geometria” is. Alkotásai békés harmóniát, optimizmust sugároznak, a letisztult, derűs színek és a pontosan megszerkesztett vonások pedig igazi összhangot teremtenek, miközben szabad asszociációra buzdítják a nézőt.

Ugyanezt tette a megnyitón özvegye, Hajós Ágnes is. Mint mondta, Fajó Jánost állandó és kibírhatatlan kíváncsiság hajtotta, mindig éhes szemmel fedezte fel és mutatta meg a világot. Ha valamit nem talált meg maga körül, azt elkészítette. Próbáljanak meg elmélyülni a tárlaton, gondolkodni úgy, ahogy ő gondolkodott - ajánlotta Hajós Ágnes a látogatóknak.

Fajó János posztumusz tárlata március 8-ig ingyenesen megtekinthető az Ybl Budai Kreatív Házban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Új világok papírból Budán

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült, ki a királyi család kedvence
Vilmos és Katalin gyerekeknek válaszolt
PÉNZTÁRCA
Alkalmazásban zenél a PASO
Okostelefonon az együttes új kislemeze
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Sífelvonó az egekben
Ausztriában minden lehetséges
RECIKLI

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

2. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

3. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

4. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

5. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

6. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

7. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

8. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

9. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

10. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

Műsoraink
2021.04.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Baleár-szigetek I.
2021.04.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Baleár-szigetek II.
2021.04.11. 10:35 Világszám - Inforádió
Baleár-szigetek I. ism.
Közösség
Nap lánya

Nebula, jó csaj

Szófelhő / Archív
--