A görögök már készülnek a szezonra

Ha van oltás, nem kell teszt

[Farmosi Nóra] publikálva: 2021-02-18 17:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A szakemberek dolgoznak azon, hogyan tudnák idén nyáron is fogadni a külföldi turistákat.


A turisztikai miniszter, Haris Theoharis bejelentése alapján Görögországban a nyáron nyugodtan nyaralhatnak majd a külföldi turisták, abban az esetben, ha megkapták a koronavírus elleni oltást. Jelenleg csak negatív teszt felmutatásával lehet belépni az országba, a szezonban viszont már erre sem lesz szükségük azoknak, akik beoltatták magukat. Így a hosszú bezártság után jelentős többletköltség nélkül élvezhetik a szabadságot azok, akik Görögországot választják utazásuk célpontjául. A miniszter erről a brit Radio 4 adásában beszélt. A bejelentés előtt Izraellel már kötöttek egy megállapodást, mely szerint a két ország között szabadon utazhatnak majd a görög és izraeli állampolgárok, amint biztonságos lesz az utazás és a járatok is újraindulnak. Most az Egyesült Királysággal keresik a közös megoldást.

Görögország az európai országok között elsőként kezdte felépíteni a koronavírus alatti turisztikai stratégiáját 2021 nyarára. Az Égei- és a Jón-tenger partján fekvő ország népszerű a magyar turisták körében is. Az utazási irodák jelenleg jelentős kedvezménnyel kínálják az utakat, az IBUSZ-nál a megrendelések 60 százaléka görögországi utakra érkezik be. Népszerűek a zakinthosi, kefalóniai, a nyugat-krétai és a rodoszi utak, de hamarosan lehet majd foglalni Santorinire is utazásokat. A szakemberek egy része szerint a külföldi utazás még mindig kérdéses, a legtöbb nyári fertőzést ugyanis a külföldi nyaralók vitték haza saját országaikba. Ugyanakkor olyan esetről nem tudnak, amikor a tömeges fertőzés nyílt térben, a strandról indult volna ki. Általában a zsúfolt, részben vagy teljesen zárt tengerparti szórakozóhelyekről jelentettek tömeges fertőzéseket, így azokat jobb lesz elkerülni idén is a nyaralás alatt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Nyáron újraindulhat a turizmus

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Próbálják menteni Amazóniát
100 millió dolláros alapot hoznak létre
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újabb balatoni kilátók
Déli part, északi part
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.08.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1.
2025.08.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország 2.
2025.08.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--