I. Ferenc már nem élte meg a befejezését
[szorenyi.p] publikálva: 2011-02-17 10:02:00 | megtekintve: 3423 | Nyomtatás
A Loire menti kastélyok közül a legnagyobb a chambordi. I. Ferenc kezte el építeni, miután megszerezte Milánót. A győzelmi trófeák mellett ugyanis a reneszánsz paloták tervrajzait is magával hozta, és a vágyat, hogy ő ezeknél szebbet alkosson.
A chambordi kastély az ő szüleménye. Elképzelt egy középkori erődítményt, amely az előző századok formai örökségét vegyíti az itáliai reneszánsz új építészeti stílusával. Lesznek benne loggiák, tetőteraszok, fali pillérek és homlokzatot körülívelő vízszintes párkányok - gondolta I. Ferenc, majd parancsot adott elképzelésének megvalósítására.
Világszám minden pénteken 18.30-kor az Inforádióban.
Chambord kastélya 156 méter hosszú, 56 méter magas, 77 lépcsőházzal, 282 kandallóval és 426 teremmel. I. Ferenc 32 éves uralkodása alatt mindössze 72 napot töltött itt. Műve befejezését nem láthatta, halálakor ugyanis csak a királyi szárny volt készen.
Fia, II. Henrik, majd XIV. Lajos befejezték a kastélyt, és nagyon sokat vadásztak itt, hiszen 5440 hektáros park tartozik a palotához. Európa legnagyobb zárt erdőségében vaddisznók, szarvasok, rókák élnek. A kastély mellett is fel-feltűnnek, az óriási parkoló környékén, a turisták nagy örömére.
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Bármelyik csődörrel elbánik