A mi tortánk

Olyan köles, ami a tejberizsre emlékeztet

[szorenyi.p] publikálva: 2011-08-22 16:23:00 | megtekintve: 2497 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén is elkészült az ország tortája. Kölesből és barackból, meg egy kicsi csokiból. Nem édes, de mégis finom. Bár van akinek nem ízlik. A Világszám mindenesetre kipróbálta.


Amikor az ember Zalakaroson jár, akkor sok mindenre gondol. Például, hogy megmártózik a helyi kissé büdös, de bizonyítottan gyógyhatású termálvízben. Kipróbálja a zalai borokat, mert ilyenek is vannak. Vásározik egy kicsit, olyan német turistás módra és persze pihen egy jót. Mindez megvolt és még egy kis meglepetés is.



Lisztérzékenyek is fogyaszthatják!



Talán kevesen tudják, hogy Zalakaroson van egy cukrászda, a Szilágyi. Fényezhetnénk jobbról, meg balról, de mindennél többet mond, hogy vasárnap délelőtt 11 előtt már komoly turistahad gyülekezik előtte, a nyitásra várva. A fagylalt kifogástalan, a sütik jók. Ráadásul most egy kis tábla azt hirdeti, hogy itt bizony az ország tortájából is ehetünk. Megtettük.

Két percig kerestem az ízt. Majd rájöttem, hogy gyerekkorom kedvenc étele, a tejberizs köszön vissza. Hab helyett ugyanis ez található a sütiben, amelynek alja kölesből készült. Ez pedig apám rácsos finomságára emlékeztetett. A közepén baracklekvár, a tetején pedig ennek gyümölcsös változata. Így tökéletes is volna, csakhogy egy csokilapocska is dukál hozzá. Érthetetlen és teljesen idegen a kreációtól, ott is hagytam. Amúgy tökéletes, hiszen lisztérzékenyek is fogyaszthatják.

Az ára belesimul az átlagba. Zalakaroson 380 Ft egy tisztességes szelet. Az Index újságírójának a 450 forintos budapesti verzió nem ízlett. Valaki biztosan hibázott, hiszen a Napló stábja szintén nyamizott a megkóstolása után. Velük értünk egyet!

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

Diós-mézes fagyit az országnak

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elektromos áramot tankolnak
Átadáták az első nyilvános elektromos töltőállomást
PÉNZTÁRCA
Liliomkert az óbudai Ádventen
A III. kerületbe költözik a káptalantóti Liliomkert Piac.
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Öt nap a szeretet jegyében
Győrben az Öt Templom Fesztivál
RECIKLI
A Nike 115 milliója
A sportszergyártó, mint környezetvédő fényezi magát
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Bármelyik csődörrel elbánik

Szófelhő / Archív