Végigsétálva a részben megmaradt és helyreállított boltívek alatt, furcsa érzés keríti hatalmába a látogatót. Talán a hely története, vagy az építészeti stílus teszi – ezt mindenki döntse el maga. Már az 1050-es években kőtemplom állt itt, amelyet a következő századokban bővítettek. III. Béla király a felesége, Capet Margit kíséretében érkező, francia származású Aynard lovagnak adományozta Zsámbékot. Az ő leszármazottai építtették a késő román-kora gótikus bazilikát 1220 körül.

Mellette állt a kolostor, amely a premontrei rend otthona volt. A tatárjárás során a templomot elpusztították, majd IV. Béla újjáépíttette. A törökök 1541-ben elfoglalták Zsámbékot, és a harcokban ismét elpusztult a templom. A Zichy család tulajdonába került Zsámbék a templommal együtt 1689-ben, és ismét helyreállítás következett. Az 1763-as nagy komáromi földrengés azonban megpecsételte az épület sorsát: ekkor jórészt összedőlt, és már soha nem állították helyre. A leomlott köveket a helybeliek széthordták, és építőanyagként hasznosították. Nem is maradt volna belőle semmi, ha Rómer Flóris bencés tanár, művészettörténész, és Henszlmann Imre műtörténész az 1870-es években fel nem hívja a figyelmet az értékes romra.

Möller István építészmérnök 1889-ben végezte el az állagmegóvást, amely világszerte elismerést aratott. A későbbi munkák során, 1934-ben Lux Kálmán építész tárta fel a templom északi oldalához csatlakozó kolostor falrészleteit, amit a pálosok építettek. Mára ebből az épületből a hajdani ebédlő, az alapfalak és a kolostorhoz tartozó pincerendszer maradt meg, valamint egy dongaboltozatos terem, ahol kiállítás, benne kőtár, régi fotók és metszetek várják a látogatókat.

Elek Éva