A Világszám tudta: nem tilos a lézerblokkoló!
Az ügyészség is így gondolta
[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-27 18:56:00 | megtekintve: 2942 | Nyomtatás
Az ügyészség ejtette a vádat annak a békéscsabai férfinak az ügyében, akit a gépkocsijába beszerelt traffipaxblokkoló miatt számítástechnikai rendszer elleni vétséggel vádoltak. A Világszám, elemezve a jogi környezetet, már hónapokkal ezelőtt erre az álláspontra jutott. Akkor még kevesen hittek nekünk.
A 35 éves békéscsabai autós ellen azért emeltek vádat, mert tavaly októberben, a város határában blokkolót használva akadályozta a traffipax berendezés működését. A vádiratot számítástechnikai rendszer elleni vétség miatt terjesztették elő. Ez azonban jogi nonszensz, hiszen mint korábbi cikkünkben megírtuk, már a szavak jelentése miatt sem lehetett volna a vádat fenntartani. Arról értekeztünk, hogy mivel a traffipax blokkoló magát a számítógépet nem zavarja meg, csak a mérő lézersugarát, így ez alapján a bűncselekmény nem valósul meg. További érveink a kapcsolódó cikkünkben.
Futó Sándor, a megyei főügyészség sajtószóvivője elmondta, arra következtetésre jutottak, hogy a beszerzett bizonyítékok alapján azt lehetett megállapítani, hogy amit a vádlott elkövetett, az nem bűncselekmény.
A békéscsabai rendőrkapitányság szerint bűncselekménynek minősül, ha valaki "számítástechnikai rendszer működését jogosulatlanul akadályozza". Hogy miért helytelen ez az érvelés, azt kapcsolódó cikkünkben olvashatja. Úgy tűnik, hogy az ügyészség rájött, a Világszámnak van igaza és ezért visszavonta a vádat.
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Egy élet a tánc